BarCamp: nincs többé unalmas konferencia

forrás Prim Online, 2009. február 4. 11:40

Első alkalommal rendeznek BarCamp konferenciát Magyarországon. A néhány éve Amerikában elindult kezdeményezés lényege, hogy a látogatók maguk is aktívan részt vesznek a konferencia programjának kialakításában – a Budapesti premieren a vállalkozó kedvű jelentkezők maguk is tarthatnak előadást vagy felvethetnek témákat; a végleges terem és időbeosztásról pedig az dönt, hogy egy-egy előadó mennyi internetes szavazatot kap.

Az első BarCamp konferenciát négy évvel ezelőtt, a Kaliforniai Palo Alto-ban rendezték 2005. augusztus 19. és 21. között, ezen 200 résztvevő jelent meg. Azóta több mint 350 városban volt BarCamp rendezvény. Eleinte elsősorban informatikai fókusszal - jellemzően webes applikációk, nyílt forrású technológiák, protokollok, adatformátumok -, majd más témák - például a tömegközlekedés, az egészségügy, a politika, a gazdaság - kapcsán is szerveztek ilyen eseményt.

A BarCamp sikerének titka - a Web2 filozófiájának megfelelően - a résztvevők bevonásában, aktiválásában rejlik. A informatikai szektor 2001-es válsága után feltűnt, hogy azok a webes vállalkozások és cégek élték túl a nehéz időket, amelyek a közösségi élményre, a felhasználók által generált tartalomra helyezték a hangsúlyt. Ez a felismerés vezetett el az olyan weboldalak robbanásszerű felfejlődéséhez, mint a videomegosztó "Youtube", a legnépszerűbb online enciklopédia, a „Wikipedia”, a közösségi élményeket nyújtó "Facebook", vagy éppen az egyik legismertebb magyar közösségi portál, az "Iwiw".

A BarCamp ennek a filozófiának egyenesági leszármazottja, hiszen a konferencia kialakításához a résztvevők járulnak hozzá aktivitásukkal, sőt, akár előadásukkal is - a szervezéstől függően. A jelenség pedig egyértelműen népszerű: nincs többé unalmas konferencia, ahol egyetlen izgalmas előadó miatt akár több unalmas órát is végig kell ülni.

A 2009. március 3-án Budapesten bemutatkozó BarCamp konferencia kétszeresen is Web2-es: egyrészt a konferencia programjának kialakításában is számítanak a résztvevőkre, másrészt a rendezvény épp a Web2-es jelenség felhasználói, üzleti és a marketing aspektusaira fókuszál. A Web 2.0 Symposium: BarCamp Budapest nevet viselő eseményen ismert bloggerek, újságírók, szerkesztők mellett előad többek között Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója és az internet jövőjét befolyásoló eszközöket és szolgáltatásokat fürkésző „Next Web Blog” két vezéregyénisége: Boris Veldhuijzen van Zanten befektető és a mindössze 23 éves Ernst-Jan Pfauth főszerkesztő. Boris 1997 óta dolgozik az internet világában, befektetőként és tanácsadóként  vesz részt több start-up és már befutott vállalkozás működtetésében és ha igény van rá, szívesen megosztja gondolatait az érdeklődőkkel konferenciákon, workshopokon.

Az előadások pontos és végleges terem és időbeosztását csak március 2-án ismertetik a kapcsolódó weboldalon a szervezők, hiszen addig a honlapon regisztrált  látogatók „szavazhatnak” arról, hogy melyik prezentáció érdekli őket és eszerint kerülnek az előadók a nagyterembe, szekcióterembe vagy esetleg egy 10 fős kis asztalhoz.

A konferencia időpontja: 2009. március 3. Szerda 9.00.
Helyszín: Gerbeud ház
Jelentkezés és további információk: http://web24.ap.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09