Több probléma lesz a Google-el, mint a Microsofttal

Genda Csongor Zoltán, 2009. február 18. 20:33

Az Egyesült Államok antitröszt bizottságának elnöke úgy véli, hogy versenyjogi szempontból nagyobb gondot fog jelenteni a jövőben a Google, mint a Microsoft.

Barack Obama hivatalba lépése után Christine Varney-t bízta meg a versenyjogi ügyekkel foglalkozó hatóság irányításával, az új vezető pedig első nyilatkozatainak egyikében máris leírta a redmondi konszernt, és egy újonnan felemelkedett IT-vállalat, a Google rémképével riogat. A hazai sajtó az EU-Microsoft csatározásokkal foglalkozott a leginkább, ám az amerikai kartellhivatalnak is számtalanszor farkasszemet kellett néznie a piacot uraló szoftveróriással. "Az a meglátásom, hogy a Microsoft már a múlté, többé nem jelent olyan nagy fenyegetést, mint fénykorában"- nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Varney, aki szavaival a keresőóriásra irányította a reflektorfényt, mivel szerinte ez a vállalat a jelen és a jövő legfőbb veszélyforrása. Az antitröszt hivatal első embere az ígéretes jövő előtt álló Cloud Computing ágazatot hozta fel példaként; ha ezen területen ez a vállalat nyújtja a legátfogóbb szolgáltatásokat, s ha a nagyvállalatok ebbe az irányba mozdulnak el (és a gazdasági válság idején erre komoly esély van...), akkor a Google ugyanúgy monopolhelyzetbe kerülhet, mint a szoftverpiacon a Microsoft, ráadásul az online reklámtortából is a keresőóriás hasítja ki a legnagyobb szeletet, s ez a tény már aggodalomra ad okot.
Varney beszéde valószínűleg zene volt a Microsoft-menedzsment fülének.

Kulcsszavak: Google Microsoft jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09