E-620: új tükörreflexes az Olympustól

Kiss Ádám Zoltán, 2009. február 24. 22:01

A népszerű E-520-as most bejelentett utódja többek között egy funkcionális és egy kényelmet érintő frissítést kapott: vadonatúj, 7 fókuszpontos élességállítási rendszert, illetve kihajtható és dönthető HyperCrystal III LCD-t.

A világ legkisebb és legkönnyebb, beépített képstabilizátorral rendelkező digitális tükörreflexes fényképezőgépe az új 12,3 megapixeles Olympus E-620. A multi-képméretarány funkció lehetővé teszi a leginkább megfelelő képkivágás kiválasztását négy különböző képméretarány – 4:3 (standard), 3:2 (35mm-es kisfilmes képarány), 6:6 (középformátum), illetve 16:9 (szélesképernyős) – közül. szinte bármilyen irányból jól látható 6.9cm/2.7” méretű HyperCrystal III LCD 176° látószögének segítségével eddig ismeretlen perspektívákból készíthetünk képeket.

A nagy sebességű 7-pontos autofókusz rendszer hét mérési pontot (ebből öt metszéspontot) használ a minél pontosabb élességállítás érdekében. A fókuszálás során fűrészfog elrendezésű vízszintes és függőleges segédvonalak határozzák meg az aktuális mérési pontokat, majd ezek alapján kerül elvégzésre az eddigieknél nagyobb pontosságú élességállítás művelete. Az E-620 modellel többszörös expozícióra van lehetőség Élőkép üzemmódban és a kereső használata esetén is. Élőkép üzemmódban a fényképezőgép két képet, vagy az előzőleg rögzített RAW adatokat veszi a kép alapjaként, majd a végleges fotó a hozzáadandó képre vetítve ellenőrizhető az LCD-kijelzőn. Egy multi-expozíciós műveletben legfeljebb két felvétel, míg szerkesztés üzemmódban legfeljebb három RAW kép szuperponálható egyetlen, többszörösen exponált képpé.

A Supersonic Wave Filter pormentesítő rendszer alkalmazásával ez a probléma kiküszöbölhető. Az átlátszó szűrő a fényképezőgép-zár és a CCD között helyezkedik el. Biztosítja, hogy a por ne kerüljön a CCD felületére. A porszemcsék a szűrőn rakódnak le, ami aktiválás esetén ultrahangos rezgéssel lerázza. A beépített képstabilizátoros Olympus E-System fényképezőgépekben egy gyro-szenzor érzékeli a bemozdulás pontos irányát. A beépített SWD rendszernek köszönhetően a bemozdulást a képérzékelő eltolásával kompenzálja a bemozdulási adatoknak megfelelően. A Művészi szűrők segítségükkel speciális effekteket használhatunk: Pop Art, Lágy fókusz, Halvány és világos szín, Világos tónus, Szemcsés film, Pin Hole. A gép várhatóan áprilisban jelenik meg a boltokban 699 eurós áron.

Az Olympus E-620 jellemzői:

  • Multi-expozíció funkció, mely az LCD-kijelzőn jeleníti meg az aktuális nézetet az előzőleg felvett képre vetítve.
  • Automatikus árnyalás-kompenzáció a csúcsfények és árnyékok elkerülésére.
  • Arcfelismerő és árnyékkompenzáció technológia.
  • Automatikus fehéregyensúly-vezérlés.
  • Beállítás előnézet teszi lehetővé a különböző beállítások eredményeinek összehasonlítását a tényleges kép felvétele előtt.
  • Megbízható Supersonic Wave Filter pormentesítő rendszer.
  • Beépített vaku (GN12) vezérlő funkcióval a nem a fényképezőgépre szerelt vezeték nélküli vaku szinkronizálásához.
  • Vezeték nélküli vakuvezérlés legfeljebb 3 különálló vakucsoporthoz (külön kioldó az Olympus FL-50R és FL-36R vakuegységekhez).
  • Sokoldalú ISO, fehéregyensúly, expozíció és derítési üzemmód sorozat funkciók.
  • Négyharmad szabvány.
  • Világító gombjelölések.
  • Ergonomikus felépítésű váz, kezelőszervek és felhasználói felület az egyszerű kezelhetőségért.
  • Egyénileg testreszabható AE/AF rögzítés funkció.
  • ISO 100-3200 érzékenység.
  • Nagy sebességű USB 2.0 interfész.
  • Nagy sebességű adatírás és veszteségmentes RAW tömörítés a gyors feldolgozásért.
  • Egyidejű RAW és JPEG formátumú mentés.
  • 29 expozícióvezérlési program (5 expozícióvezérlési üzemmód, 5 kreatív üzemmód, 13 jelenetválasztás, 6 művészi szűrő).
  • Széles dinamikatartomány az erősen megvilágított részeken.
  • Dupla memóriakártya nyílás CompactFlash és xD-Picture Card memóriakártyák számára (UDMA nagysebességű CF és Microdrive memóriakártya támogatással).
Kulcsszavak: Olympus kamera

Digicam ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Április elején hirdetik ki a természetfotózás egyik legrangosabb versenyének győztesét

A Varázslatos Magyarország több mint egy évtizede az ország egyik legrangosabb és legizgalmasabb természetfotó pályázata, mely a képek által nyit ablakot nemzeti parkjaink természeti csodáira, ezzel felhívva a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A kilenc hónapon át tartó versenyben a fotósok nemcsak havonta részesülnek díjazásban, de az évad legeredményesebb fotósa elnyeri A magyar természetfotó nagydíját és a vele járó Arany Daru szobrot is. 

2024. február 28. 14:34

Új Sony objektív állóképekhez és videókhoz is

A Sony örömmel jelenti be az új kompakt, 35 mm-es, full-frame kompatibilis α (Alpha) E-bajonettes objektívjét, az FE 24-50mm F2.8 G standard zoomot, amely a teljes zoomtartományban F2,8 maximális rekeszértékkel rendelkezik. Kicsi és könnyű teste ellenére eléri a nagy felbontású teljesítményt és a gyönyörű bokeh-t, amely egy nagy rekesznyílású, F2,8-as G objektívtől elvárható. A 24 mm-től 50 mm-ig terjedő gyújtótávolságot fed le, így az állóképektől, például a mindennapi pillanatképektől és portréktól kezdve a videókészítésig minden megörökíthető, mindezt kiváló minőségben, de olyan kialakítással, amely a legkisebb táskában is könnyedén elfér.

2024. február 23. 14:36

Megalakult a Xiaomi x Leica Optical Institute

A Xiaomi, a világ egyik vezető mobiltelefon-gyártója, és a Leica Camera AG együtt jelentették be, hogy létrehozták a Xiaomi x Leica Optical Institute elnevezésű intézményt, amelyre az egész okostelefon iparág fejlődését meghatározó, mérföldkő jelentőségű fejleményként tekint a két vállalat. Az új szervezet elsősorban az optikai technológiák fejlesztésére koncentrál majd, különböző tudományos diszciplínák – többek között a digitális képalkotás és a mesterséges intelligenciára épülő technológiák – egyesítésével. 

2024. február 20. 14:33

Bemutatták a MediaMarkt fotópályázatának győztes alkotásait

Ünnepélyes díjátadó keretein belül kihirdették a MediaMartk 8. alkalommal megrendezett fotópályázatának nyerteseit, és megnyitották a legjobb fotókból készült kiállítást a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban. A neves fotóművészekből álló zsűri több mint 10 000 pályázat közül választotta ki a legjobbakat.

2024. február 12. 16:03

Különleges természeti képek taroltak a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyén

Vulkánkitörés okozta szélsőséges időjárást, háborús filmeket idéző repülő-showt és félelmetes sast ábrázoló alkotások nyerték el idén a HUAWEI XMAGE Awards (korábban NEXT IMAGE Awards) nemzetközi mobilfotós pályázat három fődíját. A fejenként bruttó 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalommal járó nyertes pályaműveket több mint 600 ezer nevezés közül választotta ki a szakértői zsűri. A nemzetközi megmérettetést 2017 óta rendezik meg, elsődleges célja megmutatni, hogy a magas színvonalú, akár művészi fotók elkészítéséhez nincs feltétlenül szükség professzionális fényképezőgépre.

2023. november 22. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05