Internetes közösségi szerepjátékot fejleszt a NASA

MTI Sajtóadatbank, 2009. február 27. 09:38

Oktató jellegű játékszoftver fejlesztésébe fogott a világ legnagyobb űrhajózási hivatala. A közösségi szerepjáték célja, hogy a fiatalok körében népszerűsítse a jövő űrkutatását, illetve a tudomány és technológia világát.

A World of Warcraft óta egyre népszerűbbek az "MMORPG"-nek is nevezett internetes közösségi szerepjátékok, ezért nem meglepő, hogy egyre több cég foglalkozik ilyen játékok kiadásával. Az amerikai űrkutató hivatal, a NASA  Astronaut: Moon, Mars and Beyond címmel ellátott játékának megjelenése 2010-ben várható és kiadását több részletben tervezik majd - írja a GameDaily. A kiadók között egyébként nem csak a NASA Learning Technologies, hanem az Innovative Partnership Program Office is szerepel.

A szerepjáték központi témája maga az űrkutatás, és a világűrben, különféle planétákon vethetik majd meg a lábukat a játékosok. Ahogy karakterükkel fokozatosan felfedezik a világűrt, úgy nyílnak meg egyre újabb és újabb lehetőségek számukra, új helyekre mehetnek, újfajta technológiákat használhatnak, amelyekhez egyébként teljesen valóságos NASA űrtechnológiát használ fel a játékot fejlesztő három különböző fejlesztőcsapat.

A játék teljesen "vérmentes" lesz, tehát egyetlen szörnyet, vagy másik embert sem ölhetnek meg benne, a játék élvezetét a felfedezés, a kutatás okozza majd. A bolygók között repülni sem kell túl sokat, a cél inkább az lesz, hogy a játékosok a planétákon megvessék a lábukat, úgy, hogy például Héliumot bányászhatnak üzemanyaghoz, vagy növénytermesztő üvegházakat telepíthetnek, oxigént hozhatnak létre és robotokat, járműveket irányíthatnak. A játék előreláthatóan az emberiség elkövetkezendő harminc évét dolgozza fel és a történeti szálak között a globális felmelegedés nagyon is valóságos és veszélyekkel teli motívuma is szerepel.

A játék fejlesztése természetesen nem lesz olcsó mulatság, hiszen az Unreal 3 grafikus motorját használják majd fel hozzá, hogy grafikus téren is megállja a helyét, amikor egy-másfél év múlva a boltokba kerül az első rész. Éppen ezért az amerikai játékosok egy része kissé kritikusan állt a fejlesztéshez, lévén a NASA kormányhivatal, amelyet az állam finanszíroz. Mivel alapvetően azért szórakoztató termékről van szó, amelyből pénzt keres az amerikai állam, nem értik, hogy ezt miért egy olyan hivatal pénzeli, amely tulajdonképpen az ő adójukból tartja fent magát.

Kulcsszavak: NASA űrkutatás

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB E-mobility a SMART márkájú villanyautót vásárlók otthonában kínál járműtöltési megoldást

A járművezetők régóta élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a járművüket már a vásárlás helyszínén testre szabhatják. Az új, prémium kategóriás, intelligens, teljesen elektromos hajtású SMART autómárkával ezt a választási lehetőséget és rugalmasságot most az otthoni töltő telepítésére is kiterjeszthetik, és az ABB E-mobility által nyújtott otthoni fulfillment (rendelésteljesítési) szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén megszervezhetik a telepítést.

2024. március 25. 10:28

Átadták Magyarország legnagyobb autótöltő állomását

A Metrodom, a Smart Digital és a KIA  közös Metrodom IN/Charge esemény keretében adta át Magyarország eddigi legnagyobb autótöltő állomását a Metrodom River mélygarázsában. A lakópark több ütemben fejlesztett töltési infrastruktúrája összesen 336 EV autó töltésére lesz képes világviszonylatban is kiemelkedő technológiai teljesítménnyel.

2024. március 23. 13:55

Erősödő partnerség a BMW-vel

Az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar csatlakozásával bővült a BMW és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai együttműködési megállapodás. A szerződésmódosítást kedden írták alá az egyetem és az autógyár vezetői.

2024. március 21. 14:43

A Continental nyári gumiabroncsa elnyerte az Auto Bild legjobb értékelését

A Continental PremiumContact 7 abroncsa „Példás" minősítést nyert el a német Auto Bild szaklap által legutóbb közzétett teszten (24/03/07. szám), melyen 54 másik nyári autógumit vizsgáltak. A 205/55 R 16 méretű nyári modelleket egy VW Golf VIII-on tesztelték. Az Auto Bild szerkesztői értékelésükben a következőket írták a PremiumContact 7-ről: „Prémium futófelületi mintázat, példaértékű teljesítmény vizes és száraz úton egyaránt, a legrövidebb vizes és száraz féktávolság, jó futásteljesítmény". A Continental Uniroyal márkájú RainSport 5 abroncsa „kielégítő” minősítést kapott a vizes időjárási körülmények között tanúsított tulajdonságainak köszönhetően.

2024. március 19. 14:43

Együtt száguld az autóipar és az SAP a digitális jövő felé

Figyelemre méltóan gyors változásoknak lehetünk tanúi manapság az autóiparban – gondoljunk akár a vezetéstámogató rendszerekre, az elektrifikációra vagy az újrafelhasználásra. Átalakulnak a vásárlási szokások is, az autószalonok helyett egyre többen vesznek járművet online. A generatív mesterséges intelligencia pedig várhatóan még több változást kényszerít ki. Az iparág saját versenyképességének fenntartásáért nagy figyelmet fordít a digitalizációra. 

2024. március 18. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05