Hat magyar fotós a Sony World Photography Awards döntőjében

Kiss Ádám Zoltán, 2009. március 3. 13:11

A Sony kihirdette a 2009-es World Photography Awards döntőseinek listáját, Magyarország méretéhez képest messze felülreprezentált, az erős nemzetközi mezőnyből 6 hazai fotós került be öt különböző profi és amatőr kategória döntőjébe.

Hogy milyen jelentős a 43 országból kiválasztott 186 fotós közé bekerülni, azt jól jellemzi, hogy a díjakért a tiszteletbeli zsűri – amely tagjai világhírű fotósok, kurátorok, a világ vezető fotós ügynökségeinek vezetői, kiadók és kritikusok közül kerülnek ki – 36.546 professzionális és 25.370 amatőr nevezés közül válogatott. A professzionális kategóriában legfeljebb 10 fényképész kerülhetett egyenként a 12 kategória egyikébe, amely további három fő téma köré csoportosult: újságírás- dokumentum (napi események, sport, kortárs kiállítás, művészet és szórakoztatás); reklám (hirdetés, divat, zene) szépművészet (portré, koncepció, természettudomány, tájkép és építészet). Szintén 10-10 fényképészből áll a következő 8 amatőr kategória mindegyike: építészet, absztrakt, divat, tájkép, zene, természettudomány, portré és sport. Idén az amatőr kategóriában nevezettek alkotásait az iStockphoto – a 2009-es verseny hivatalos előzsűrije - sokféle szempont szerint válogatta elő, hiszen az alkotások csak ezt követően kerülhettek a tisztelt zsűri elé.

A kategória-győzteseket március 17-én, kedden ismerheti meg a nagyközönség. A díjak átadására a Sony World Photography Díjkiosztóján és Gálavacsoráján kerül sor, amely április 16-án a cannes-i Palais des Festivals-ban kerül megrendezésre. Ugyanezen az estén kiderül, ki nyerte a 2009-es esztendő “L’Iris D’Or for Sony World Photographer of the Year” megtisztelő címét – az ezzel járó 25,000 dollárral egy professzionális Sony fényképezőgép-felszereléssel együtt. A nyertes amatőr fotós 5,000 dollár pénzjutalommal és szintén egy professzionális, Sony fényképezőgép-szettel lesz gazdagabb. Az éjszaka tartogat még egy nyertest is: a “PRP Award” győztesét, aki a világ esőerdőit örökíti meg egy különleges program keretében.

A Sony World Photography Awards valóban világméretű verseny. Argentínától Zimbabwéig több, mint 60,000 fénykép került nevezésre 139 országból, lássuk a hat hazai döntőst:

Amatőr - Sport: Kiss Ákos
Amatőr - Divat: Varga Imre
Amatőr - tájkép: Kömöz Gergely
Amatőr - tájkép: Lelik Elemér
Profi - portré: Doka Béla
Profi – Absztrakt: Puklus Péter

Kulcsszavak: fotó pályázat

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09