Kalózkodásból robbantgatnak a terroristák

Genda Csongor Zoltán, 2009. március 5. 07:33

Egy a napokban közzétett tanulmány azt taglalja, hogy a terrorista szervezetek részben filmkalózkodásból szponzorálják akcióikat.

Egy a Motion Picture Associacion of America megbízásából készített jelentés szerint a hollywood-i filmekkel való illegális kereskedés elterjedt pénzszerzési módszer az alvilági körökben. Az alvilág alatt azonban nem csupán a zsebtolvajszerű bűnözőket értik a szakemberek, hanem a világra komoly veszélyt jelentő fanatikus csoportokat, akik nem rettennek meg a tömeges mészárlástól vagy az életük feláldozásától sem. A tanulmányt összeállító szakértők legalább három olyan dokumentált esetről tudnak, amikor a kalózmásolatok értékesítéséből származó bevételekből szponzorálták akcióikat a terroristák. Tavaly már az amerikai ügyészség is felhívta a figyelmet a jelenségre. A terroristák azért választják sokszor ezt az utat, mert a filmkereskedés viszonylag veszélytelen és jól jövedelmező üzletág.
Az MPAA az új amerikai kormányra akar nyomást gyakorolni a tanulmány közzététele által, hogy szigorúbb intézkedések bevezetésére sarkallja a döntéshozókat.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09