iPhone-on olvashatjuk az Amazon elektronikus könyveit

MTI Sajtóadatbank, 2009. március 9. 10:44

Az Amazon internetes könyvkereskedés a stagnáló elektronikus könyvpiac felrázását célozza meg azzal, hogy Apple iPhone és iPod touch gépekhez ebookat jelentet meg - olvashatjuk az ITPro-n.

Az Apple iPhone és iPod Touch tulajdonosai ezentúl egy ingyenes alkalmazáson keresztül vásárolhatják meg az Amazon.com elektronikus könyveit. A könyvkínálat egyáltalán nem nevezhető csekélynek: mintegy 240 ezres könyvtárról van szó, amelynek most bármelyik darabjával gazdagodhatnak az érdeklődök a Kindle for iPhone nevű szoftver segítségével. Úgy tűnik tehát, hogy a "papíralapú" könyvek mellett (amelyeknek az Amazon az egyik legnépszerűbb internetes boltja) az elektronikus könyvek piacára is komolyan be szeretne törni a cég.

Az Amazonnál úgy gondolják, hogy leginkább olyan helyzetekben lesz népszerű az iPhone alkalmazása, amikor a felhasználónak viszonylag rövid ideig kell boltban, közlekedési eszközökön, vagy találkozók előtt várakozniuk. Mivel az USA-ban az iPhone rendkívül széles körben elterjedt, ezért az Amazon szerint az elektronikus könyvek minden bizonnyal szép sikert aratnak majd.

Érdekes módon azonban az Apple korántsem osztja az Amazon optimizmusát. Steve Jobs, az Apple vezetője szerint az emberek manapság már nem nagyon szeretnek olvasni. Az Apple e koncepció alapján nem foglalkozik saját maga az internetes könyvpiaccal és csakis a multimédiás fejlesztésekre koncentrál.

Az Apple nem túlzottan kedvező reakciója mellett még az is iPhone-on való olvasás ellen szól, hogy a készülék képernyője meglehetősen kicsi, így egyesek számára kényelmetlennek lehet az olvasás.

Kulcsszavak: iPhone e-book

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09