Getronics: javul az eredményesség

MTI Sajtóadatbank, 2009. március 16. 08:18

Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó, összesen 450 dolgozót foglalkoztató Getronics két magyar leányvállalatának árbevétele tavaly az előző évihez hasonlóan 14 milliárd forint volt, miközben a társaságok jelentősen, 20, illetve 100 százalékkal növelték adózás előtti eredményüket.

A Getronics Magyarország Kft., amely az árbevétel mintegy kétharmadát hozta, adózás előtti nyereségét több mint 20 százalékkal növelte az egy évvel korábbi 371 millióhoz képest, míg a másik leányvállalat, a Getronics regionális szolgáltató központjaként (GSC Budapest) működő EMEA Távolsági Szolgáltató Zrt. 198 millió forintról 362 millió forintra javította profitját.

Rátkai Péter, a Getronics Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta, auditált számaik még nincsenek a tavalyi évről, de a holland anyavállalatuk már tavaly is várta a magyar cégektől, hogy elsősorban ne bevételüket növeljék, hanem a nyereségüket, illetve azt, hogy a tevékenységen belül egyre nagyobb hányadot tegyen ki a magas hozzáadott értékű szolgáltatás. Az ügyvezető szerint ezeket az elvárásokat teljesítik, hiszen 2008-ban a nyereséghez hasonlóan 20 százalékkal nőtt a szolgáltatási bevétele is a kft.-nek: a 10 milliárdos bevételből 2008-ban már 8 milliárdot tett ki a szolgáltatás, míg a fennmaradó rész az eszközértékesítésből származott.

A másik leányvállalat, az EMEA Távolsági Szolgáltató Zrt. 3,812 milliárd forintos árbevétele teljes egészében exportált szolgáltatás. A magasan képzett magyar munkaerőt alkalmazó cég létszámát a tervek szerint 2010-ig duplájára növelik, így a vállalat 2 éven belül 800 főt fog foglalkoztatni Magyarországon.

Rátkai Péter kifejtette, a fő cél az idén is az, hogy mind több bevételük legyen szolgáltatásból, s tovább javuljon az eredményességük. A szolgáltatási bevétel növekedését a cég elsősorban az uniós projektektől várja, illetve bízik abban, hogy egyre több folyamatos, egyedi, speciális szakértelmet kívánó erőforrás-kihelyezési (outsourcing) szerződést köt magyarországi cégekkel.

A tulajdonos holland KPN távközlési csoport 2008. évi árbevétele 16 százalékkal, 2,0 milliárd euróval, 14,6 milliárd euróra nőtt. A csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 5,1 milliárd euró volt, a teljes árbevétel 36 százaléka, ami 3,2 százalékkal nagyobb a 2007. évinél.

Kulcsszavak: Getronics-hu +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05