Vezetőváltás a Toshiba élén

Milkovits Gábor, 2009. március 18. 20:05

A Toshiba bejelentette, hogy új elnök-vezérigazgatót választott a cég élére Sasaki Norio személyében, aki egyúttal az igazgatótanács elnökének tisztét is átveszi az utóbbi hónapokban rekordveszteséget produkáló vállalatnál.

A Toshiba a múlt év októbere és decembere között 158,8 milliárd jenes (1,76 milliárd euró) működési veszteséget jelentett, szemben az egy évvel korábbi 42,1 milliárd jenes többlettel. Ennél is aggasztóbb, hogy a cég az idei első negyedévben 280 milliárd jenes veszteséggel számol, miközben nyáron még 150 milliárd jenes többletet jósolt az időszakra. A társaságot a többi japán elektronikai céghez hasonlóan egyaránt sújtja a termékei iránti kereslet csökkenése, illetve az erős jen; a Toshiba a memóriacsipek és a folyadékkristályos kijelzők terén egyformán komoly gyártási kapacitással rendelkezik, márpedig ezek éppen a válság által leginkább sújtott ágazatok közé tartoznak.

Sasaki az elnöki-vezérigazgatói székben Nishida Atsutoshi-t, az igazgatótanács elnökeként pedig Okamura Tadashi-t váltja föl. Csodát persze valószínűleg ő sem tud majd tenni, a sajtó mindenesetre bíztatónak tartja, hogy az új Toshiba-főnök szabadidejében hegyi kerékpározik, golfozik és jazz-t hallgat, személyes mottója pedig az, hogy „Az állhatatosság meghozza gyümölcsét.”

Kulcsszavak: Toshiba +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09