Filmletöltések Samsung mobiltelefonokra

Milkovits Gábor, 2009. március 20. 11:02

A Samsung egy külön weboldalt indít Samsung Movies néven abból a célból, hogy letölthető filmeket forgalmazzon arra alkalmas mobiltelefonjaihoz, egyelőre Nagy-Britanniában és Németországban.

A lépés tulajdonképpen kézenfekvő azok után, hogy a Nokia és a Sony Ericsson is létrehozott olyan weboldalakat, ahonnan különféle szórakoztató alkalmazások tölthetők le a gyártók mobiljaira, igaz inkább zenék vagy játékok és nem, vagy nem kizárólag mozifilmek. A dél-koreai mobiltelefon-gyártó a Samsung Movies-on keresztül első lépésként több mint 500, elsősorban hollywoodi mozit kínál a mobilosoknak letöltésre, a Warner Bros., a Paramount és a Universal katalógusából. Egyelőre a brit ár ismert: a csatorna túlpartján 4,99 fontnál kezdődik egy film, míg a 24 órás „kölcsönzést” akár már 2,49 fontból meg lehet úszni (1 font = 322 forint). A Samsung az Acetrax internetes filmkölcsönző cég technológiáját használja a szolgáltatáshoz, a letöltött filmek másolását pedig a Microsoft DRM megoldása hivatott megakadályozni.

A Samsung az év végéig szeretné megduplázni az általa kínált filmek számát, illetve kiterjesztené a szolgáltatást a hordozható médialejátszókra, a noteszgépekre és a multimédiás technológiával felruházott Samsung televíziókra is. Számunkra talán ennél is fontosabb hír, hogy a társaság tovább kíván terjeszkedni Európában a közeljövőben, így akár rövidesen hozzánk is elérkezhet a Samsung Movies, habár erről menetrendet egyelőre nem közöltek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05