Érintőképernyő vakoknak?

Milkovits Gábor, 2009. április 1. 07:05

Finn tudósok olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek segítségével érintőképernyőkön rezgések formájában megjeleníthetők a vakok számára a Braille írásjelek virtuális változatai.

A Tamperei Egyetem kutatói a Nokia 770 Internet Tablet készüléket használták a kísérlethez. A Braille írásban köztudottan kiemelkedő pontok különféle kombinációi alkotják a betűket, amelyeket ujjaikkal kitapintva olvasnak el a vak emberek. Mindez az érintőképernyőre átültetve úgy néz ki, hogy a kiemelkedő pontokat egy-egy intenzív rezgés, míg hiányukat ismétlődő lágyabb impulzusok adják ki. A látó olvasók valószínűleg egy kissé szkeptikusan fogadják az elképzelést, a megoldást azonban már tesztelték élesben vakokkal: egy karakter kiolvasása némi gyakorlás után a kísérleti személyeknek átlagosan 1,25 másodpercig tartott.

A kísérletek egyelőre csak kezdeti fázisban vannak, a következő cél teljes szavak, majd mondatok megjelenítése lesz az érintőképernyőn Braille írással. A gyakorlati alkalmazás bevezetése nyilvánvalóan hosszabb időt vesz majd igénybe, azonban a fejlesztők remélik, hogy sikerül egy olyan szoftvert kifejleszteniük, amely automatikusan Braille nyelvre fordítja az érintőképernyős telefonokon megjelenő szöveges információt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09