Mobiltender - jogszabályt sértett az NHH?

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 3. 09:50

A DreamCom Kft. fellebbezéssel támadta meg a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Hivatala Általános Felügyeleti Igazgatóságának azt a határozatát, ami megszüntette a mobiltendert - közölte a társaság.

A közlemény szerint ugyanis a kiírt pályázati eljárás hivatalból nem szüntethető meg. A DreamCom úgy véli, hogy a hivatal a döntését jogszabálysértő módon hozta meg, az eljárás során sérült az iratbetekintési joga, és ezzel a védekezési, jogorvoslati joga is. A DreamCom Kft. szerint a fellebbezéssel megtámadott végzés semmis, mert azt nem az arra jogosult hozta meg.

 Márton György, a NHH szóvivője ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta, a fellebbezés még nem érkezett meg a hatósághoz, de természetesen a másodfokon illetékes eldönti majd, hogy igaza van-e a társaságnak. Két másik pályázó, a Digi és Mobinet fellebbezése viszont már megérkezett a hatósághoz. Hozzátette: egy hivatalból indított eljárást meg lehet szüntetni végzéssel, amiről a Közigazgatási Hatósági Eljárásról szóló törvény rendelkezik.

 A DreamCom közleményében úgy fogalmaz: a hivatal végzésében írt összes körülmény, beleértve a gazdasági világválság közeledését és ennek Magyarországra gyakorolt esetleges hatásait, a pályázat kiírásakor is ismert volt. Így ha a körülmények ellenére írt ki olyan pályázatot, amelyről néhány hónappal később kijelentette, hogy a hatóság és a fogyasztók oldaláról kockázatot jelent, és ezért nem vállalható, akkor nem felelősségteljesen járt el.

 Ezzel kapcsolatban Márton György kifejtette, hogy tavaly októberben, a pályázat kiírásakor még nem volt ismert a válság hatása és nagysága, s nem lehetett tudni azt sem, hogy milyen mértékben terjed el a világon. A DreamCom Kft. közölte azt is, hogy jogi szakértőkkel konzultál a további igényérvényesítési lehetőségek tárgyában, mivel résztvevőként már eddig is tízmilliókat költött.

 Márton György, az MTI-nek arra kérdésére, hogy folyik-e fegyelmi eljárás Debreczeni Sándor, az NHH tanácsának egyik tagja ellen, igennel válaszolt, ám ennél többet nem közölt. Így arra a kérdésre sem válaszolt, hogy van-e összefüggés a fegyelmi eljárás és a pályázat között.

 Az NHH március közepén jelentette be, hogy megszüntette a mobiltendert, s így Magyarországon egyelőre nem lesz negyedik mobilszolgáltató. Az akkori közlemény szerint azért szüntették meg a pályázatot, mert a kiírás óta megromlott hazai és nemzetközi gazdasági környezet miatt nem lehetett reális képet alkotni a pályázók által tett vállalások értékéről. A negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázati eljárás megszüntetésének másik oka az volt, hogy a pályázók egy részének tulajdonosi szerkezete a többszöri hiánypótlás után sem vált átláthatóvá.

 A pályázatot tavaly októberben írta ki az NHH. A hatóság egyik fő célja az volt, hogy négyszereplőssé váljon a magyar mobilpiac, aminek következtében élénkül a verseny, csökkennek az árak, s elégedettebbé válnak a fogyasztók. A kiírás alapján négy cég, a Digi Kft., a DreamCom Távközlési Kft., az Invitel Távközlési Zrt., és a Mobinet Távközlési Projekt Kft. pályázott. A formai megfelelőség ellenőrzése után az NHH valamennyi pályázót nyilvántartásba vette.

 A pályázati kiírás az állam és a szolgáltató közös kockázatvállalására épült. Az új szolgáltató alacsony belépési küszöb mellett léphetett volna piacra, az állam pedig a szolgáltatás későbbi sikeréből, az árbevétel arányában részesedett volna. Valamennyi pályázó évről évre növekvő piaci részesedést és árbevételt vetített előre üzleti tervében, és így versenyélénkítést, valamint jelentős állami bevételt ígért, de az üzleti tervek alapját jelentő több feltételezés az NHH szerint nem volt kellően megalapozott.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05