A Canon túl a 10 milliomodik DSLR-en

Kiss Ádám Zoltán, 2009. április 16. 18:15

A Canon tájékoztatása szerint a vállalat több mint 10 millió digitális tükörreflexes fényképezőgépet gyártott világszerte az EOS 300D 2003-as piacra dobása óta.

A Canon EOS 300D sikerét 2005-ben a piacvezető 350D örökölte, majd ezt az EOS 400D és az EOS 450D követte, az új reménység pedig az idén tavasszal bejelentett EOS 500D. A széles fogyasztói piacra szánt DSLR modellek növekvő száma az objektívek eladásának számát is magával hozta. A Canon EF objektív portfoliója, a népszerű DSLR objektívek gazdag kínálata 60 modellt tartalmaz, melyekből 40 milliót adnak el évente.

A Canon nemrég ünnepelte első tükörreflexes fényképezőgépe, a Canon Flex SLR ötvenedik születésnapját, mely 1959. májusában került a piacra. Világszerte 50 millió Canon SLR fényképezőgépet adtak el, melyek azóta is folyamatosan az amatőr és professzionális fényképezés sarokköveinek számítanak.

“A Canon az európai D-SLR fogyasztói piac 40%-os növekedésében jelentős részt mondhat magáénak, annak köszönhetően, hogy vásárlói kívánalmait mindig szem előtt tartja és szenvedélyes híve a jó képminőségnek. Bízunk benne, hogy az EOS 500D megjelenése tovább erősíti piaci pozíciónkat ebben az évben.” - mondta Rainer Fuehres, a Canon Consumer Imaging Europe vezetője.

Kulcsszavak: Canon kamera

Fényképezés ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50