Történelmien rossz negyedév a Microsoftnál

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 27. 09:15

Hatszázalékos forgalomcsökkenés, csaknem harmadával visszaeső eredmény -  példátlanul gyenge negyedévet produkált az amerikai Microsoft az idei év első három hónapjában, 23 évvel ezelőtti tőzsdére menetele óta most először csökkent a forgalma.

A világ vezető szoftvergyártója a PC-piac romlásával hozta összefüggésbe, hogy a várttól csaknem másfél milliárd dollárral elmaradó 13,65 milliárd dolláros forgalma volt a 2009. évi első (üzleti évében a harmadik) negyedévben, adózott eredménye pedig 2,98 milliárd dollár lett.

Eredményeit illetően a folyó negyedévre sem bizakodó a vállalat, Steve Ballmer, a Microsoft első embere pedig a világgazdasági válság több évre elhúzódó hatásait ecsetelte. A Microsoft már az előző negyedévben is 11 százalékos eredményromlást jelentett, minek utána januárban 5 ezer fős leépítést határozott el, mely 2010-ig tart.

Az elmúlt negyedév jelentős fejleménye volt még a Windows 7 operációs rendszer kísérleti próbája és a júliussal kezdődő negyedévben már kereskedelmi forgalomba kerül az új Microsoft szoftver. Nem mellékesen a Windows-divízió nyeresége a harmadik negyedévben 19 százalékkal 2,5 milliárd dollárra csökkent, az eladások pedig 16 százalékkal, 3,4 milliárd dollárra.

Kulcsszavak: Microsoft +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09