Eladja az econet.hu az Externetet

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 27. 09:33

Előrehaladott tárgyalásokat folytat az econet.hu Nyrt. a közvetett tulajdonában álló internetes szolgáltató, az Externet Nyrt. 76,83 százalékos részesedésének értékesítéséről.

A nyilvánosságra hozott információk szerint jelenleg az értékesítésre vonatkozó szerződés kialakítása zajlik, amit az igazgatóságnak és az Externet Nyrt.-t finanszírozó Commerzbank Zrt.-nek még jóvá kell hagynia.

A László Géza, az Antenna Hungária és a Danubius Rádió korábbi vezérigazgatója vezetésével működő vevői társaság az Externet Nyrt. részvényeiért a tőzsdei áránál várhatóan alacsonyabb, ugyanakkor a könyv szerinti értéknél valamivel magasabb árat adhat.

Az ár kialakításánál lényeges körülmény, hogy az ügylet tárgyát képező részvények nem tehermentesek, az Externet Nyrt. bankkölcsönei kapcsán banki óvadékban vannak.

Emellett a tranzakciós érték kialakítását nagyban befolyásolja az, hogy az Externet Nyrt. tőzsdei bevezetése óta eltelt időszakban a távközlési és ezen belül különösen a szélessávú internetszolgáltatói szektorban nehézségek alakultak ki, ami hatással van a cég üzleti és pénzügyi helyzetére is.

Az Externet részvényeit 2008. május 30-án vezették be a Budapesti Értéktőzsdére.

Az internetes és távközlési szolgáltatásokat végző Externet Nyrt. 2008-ban 3,165 milliárd forint bevételt és 92,286 millió forint adózott eredményt ért el. Egy évvel korábban a bevétele 1,871 milliárd forint, nyeresége pedig 155,5 millió forint volt.

A cég jegyzett tőkéje 316 millió forint volt december végén, szemben az egy évvel korábbi 275 millió forinttal. A saját tőke 431 millió forintról 932 millió forintra változott.

A vállalat részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában kereskednek, az értékpapír az elmúlt egy évben 400 és 699 forint közötti árfolyamon mozogott.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05