Visszaélt erőfölényével a lengyel és a szlovák vezető távközlési szolgáltató

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 28. 09:05

Akadályozta riválisait a szélessávú internetes szolgáltatások nyújtásában, és ezzel visszaélt piaci erőfölényével a legnagyobb szlovák és a lengyel távközlési vállalat - állította az Európai Bizottság.

A testület jelezte, hogy vizsgálatot indított mindkét ügyben. Amennyiben a gyanú beigazolódik, tetemes pénzbírságot szabhatnak ki a Slovak Telekom és a Telekomunikacja Polska cégekre. A brüsszeli testület a témáról kiadott közleményben azt is megállapította, hogy a kelet-európai EU-tagállamokban a teljes verseny kiépülése még mindig "a fejlődés korai szakaszában" tart.

 A két országban az említett cégek rendelkeznek a fő infrastruktúrával mind a telefon-, mind az internetszolgáltatásokhoz, és így módjukban áll nehezíteni a piacon előretörni próbáló riválisok dolgát. Brüsszel szerint mindkét esetben akadályokat gördítettek az elé, hogy bizonyos szélessávú szolgáltatók hozzáférjenek hálózataikhoz. Hasonló vádak miatt az EU két évvel ezelőtt jelentős bírságot rótt ki a spanyol távközlési monopóliumra. A most bejelentett vizsgálatok lezárására egyelőre nem állapítottak meg határidőt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09