Sikeres e-book: Itt az új, nagyobb Kindle DX

Kiss Ádám Zoltán, 2009. május 7. 08:33

Az Amazon saját gyártású e-könyve hamar rácáfolt a sikerben kétkedőkre, most megérkezett a modernizált és elődjénél nagyobb változat, a Kindle DX.

A Kindle bejelentésekor a szakértők többsége enyhén szólva is kétesnek tartotta a termék sikerét. Azt azonban nem vették kellő súllyal számításba, hogy a gyártó nem más, mint a világ legnagyobb online kiskereskedelmi hálózata, mely egyben hatalmas könyv vonatkozású részleggel is rendelkezik. A Kindle megjelenése után így hamar többezer könyv elektronikus változata lett elérhetővé, ami jelentősen hozzájárult a sikerhez. Az eredeti modellt ugyan modernizálták kicsit, ám az új Kindle DX az első igazi újdonság megjelenése óta. A DX a megnövelt képátlóra utal, ebben a modellben már 9,7 inches megjelenítő található 16 szürkeárnyalattal. A memória terén sem maradt el a fejlesztés, nem kevesebb, mint 3500 átlagos terjedelmű könyv fér el a Kindle DX-ben, nem is beszélve a beépített PDF olvasóról, és 3G képességekről. Az akkuról nem tettek közzé pontos adatot, de a gyártó szerint napokig olvashatunk gond nélkül. Ebben nem is nagyon lehet kételkedni, mivel ugyan a kijelző 6 inchről 9,7-re hízott, ám maradt a jól bevált és egyik lesőként alkalmazott e-papír. Ez a megjelenítő típus szintén döcögősen indult, ám számos előnnyel rendelkezik. Először is igen kicsi a fogyasztása, mert ugyan fekete-fehér, ami a könyveknél nem olyan nagy hátrány, ám cserébe kitűnő kontrasztot kínál, és van egy igen értékes tulajdonsága, az éppen megjelenített oldal a kikapcsolás után is olvasható marad, tehát csak az oldalak váltásakor használ energiát, ha napfényben olvasunk, és nem háttérvilágítással. A Kindle DX ára a mostani változat 359 dollárjával szemben indulóban 489 dollár, az előrendelések kiszállítása a nyár elejére várható.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05