A Pannon az előfizetőkre terheli az áfa-emelést!

MTI Sajtóadatbank, 2009. május 7. 08:51

A gazdasági recesszió ellenére a Pannon GSM Távközlési Zrt. első negyedéves teljesítménye stabilnak mondható, ám a várható áfa-emelés nem lesz jó hatással az iparágra - mondta Anders Jensen, a cég vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.

Aláhúzta, az áfa-emelésből származó nagyobb terhet az előfizetőknek kell majd viselniük, mert a vállalat nem tudja kompenzálni a tervezett növelést. A kormány tervei szerint a felső, most 20 százalékos kulcsot 5 százalékponttal emelik. A vezérigazgató úgy vélte, mindez hosszabb távon is hat a piacra, mert ha visszaesik a mobil telefónia elterjedtsége, az hat a gazdaság teljesítményére is.

 Anders Jensen elmondta, a távközlési iparág továbbra is húzóágazat lesz, ám előfordulhat, hogy a vállalat tervei az ügyfelek fogyasztási szokásainak változása miatt nem mindenben valósulnak meg, illetve némileg átütemezi a beruházásokat is.

 A Pannon GSM Távközlési Zrt. 43,3 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 44,9 milliárd forinttal, 725 millió forinttal, 18,3 milliárd forintra csökkent a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) is.
 A társaság által kedden közzétett adatok szerint az első negyedév végén 3,594 millió előfizetője volt a cégnek, ami mintegy 200 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbit. Ugyanakkor az előző, azaz a 2008. negyedik negyedév végével összevetve az előfizetések száma 137 ezerrel csökkent március végére. A csökkenés főleg a kártyás szegmensre volt jellemző. Így a cég 2009. első negyedév végi 33,4 százalékos piaci részesedése 0,6 százalékponttal maradt el az előző negyedévitől.
 Az egy előfizetőre jutó átlagos havi költés (ARPU) 3.771 forint volt az idei első negyedévben, 386 forinttal kevesebb, mint tavaly az első három hónapban.
 A Pannon tavaly 188,3 milliárd forint bevételt és 76,965 milliárd forint EBITDA-t ért el. Az ARPU december végén 4.292 forint volt.

Kulcsszavak: Pannon GSM +céginfo trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05