Illegális letöltésért 1 évre kikapcsolhatják a netet

Genda Csongor Zoltán, 2009. május 13. 11:49

Habár pár héttel ezelőtt kudarcba fulladt a voksolás, a tegnapi ülésen már a francia nemzetgyűlés megszavazta az illegális letöltést tiltó kormánypárti javaslatot.

Második nekifutásra végre sikerült elfogadtatnia Sarkozynek a vitatott törvénytervezetet, a képviselők közül 296-an igennel, 233-an pedig nemmel szavaztak, így törvényerőre emelkedhet a rendelet. Az államelnök felszólította a párttagokat, hogy jelenjenek meg a voksoláson, hogy elkerüljék a javaslat újabb megbukását. A tervezetnek számos kritikusa akad, ugyanis az abban megfogalmazottak alapján bírói végzés nélkül megvonhatják a jövőben az előfizetőktől az internetkapcsolatot, ha azokat szerzői jogsértésen kapják. Egy újonnan létrehozandó hivatal hatáskörébe fognak tartozni az online kalózkodással kapcsolatos bűncselekmények. A testület először e-mailben figyelmeztetné a felhasználókat a jogsértő műveletekkel járó szankciókra, ezt követően ajánlott levélben is felszólítanák a kalózkodókat, hogy hagyjanak fel illegális tevékenységükkel, ám ha a postai értesítés is süket fülekre talál, akkor a hatóságnak jogában áll akár egy évre felfüggeszteni a jogsértő személy internethozzáférését, akinek a webmegvonás ellenére is tovább kellene fizetnie az előfizetési díjat.
A törvénytervezetet még át kell préselni a szenátuson is, ám a tegnapi szavazási eredménye után már biztos, hogy engedélyezni fogják a rendelet életbe léptetését. A projekt bírálói szerint a törvényjavaslat ellenkezik az EU-szabályokkal, ám Sarkozyék nem így gondolják...

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09