iPhone váltja fel a jelenléti ívet egy egyetemen

Milkovits Gábor, 2009. május 28. 20:40

Egy japán egyetemen a jövőben nem kell a diákoknak papíralapú jelenléti ívet kitölteniük, mindenki kap ugyanis ingyen egy Apple iPhone-t, amellyel bejelentkezhet az órákon, a tanár pedig a GPS segítségével ellenőrizheti, hogy valóban jelen van-e.

A Tokióhoz közeli Sagamihara város Aoyama Gakuin egyetemén természetesen nemcsak erre az egy dologra használják majd a kiosztott iPhone-okat, hanem ahogy Iidzsima Jaszuhiró professzor a Reuters-nek elmondta, szeretnének egy egészen újfajta információcsere-lehetőséget is biztosítani a diákok és a tanulók számára. A tanárok a GPS és egy szoftver révén ellenőrizni tudják, hogy az egyetemisták valóban a helyszínről, például az előadóteremből jelentkeznek-e be, ugyanakkor mindez állítólag nem sérti a diákok személyiségi jogait. Jaszuhiró professzor elmondta, hogy éppen amiatt választották az iPhone-t, mert a legtöbb GPS-es telefonnal ellentétben az Apple készülékén mindig meg kell erősíteni a koordinációs adatok elküldését.

A megoldást egyelőre egy 500 diákból álló csoportban tesztelik, míg a teljes körű hivatalos startra júniusban kerül sor. Az ötletet eddig kipróbáló diákoknak állítólag tetszik az újítás, mivel maguk is bonyolultnak és megbízhatatlannak találták a korábbi cédulás rendszert – no és persze az ingyen iPhone sem utolsó szempont.
 

Kulcsszavak: iPhone mobilszolg oktatás

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09