A Microsoft keresője már be is előzte a Yahoo-t

Kiss Ádám Zoltán, 2009. június 6. 09:31

A Microsoft keresőjének bing néven kiadott legfrissebb inkarnációja csupán néhány napja mutatkozott be, de máris megelőzte a legrégebbi motorost, a Yahoo-t.

Meglehetősen jól kezdett a Microsoft rendszere az egyre fontosabb keresőpiacon, mindössze négy nappal megjelenése után sikerült megszereznie a második helyet, megelőzve a Yahoo-t. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban jelentős, 16 százalékos részt hasított ki a piacból a Yahoo pedig 10 százalékra szorult vissza. Nemzetközi összehasonlításban ez azt jelenti, hogy a Microsoft 5,62 százalékot ért el kisebb vetélytársa 5,13 százalékával szemben. A Microsoft korábbi rendszerei kissé zötyögősen indultak, majd később sem értek el átütő eredméynt, ami mindig ai a szoftveróriás nagy bánata volt. A Microsoft ugyanis a Google-t tartja legnagyobb vetélytársának, annak ellenére, hogy ez a vállalt ,még csak kóstolgatja a rendmondiak fő profiljait, az operációs rendszereket az Androiddal, az irodai alkalmazásokat a Google Docs-al. Tény azonban, hogy a jelenleg a Google áll az úgynevezett webkettes alkalmazások terén jobban, márpedig könnyen ez lehet a jövő arany tojást tojó tyúkja. Mivel egyrészt ez a Google nagy erőssége, másrészt a keresőüzletág önmagában is óriásira duzzadt az elmúlt években, nagy siker ez a Microsoft számára, bár egyes elemzők szerint a figyelem most frissessége miatt vetődik ennyire az egyébként jó kritikákat kapott bingre, és ez még nem feltétlenül jelenti a Yahoo elsorvadását.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05