Sikeresen rajtolt a Palm Pre Amerikában

Milkovits Gábor, 2009. június 9. 07:09

A Palm megújult operációs rendszerrel felszerelt, érintőképernyős Palm Pre mobiljából a cég és a Sprint mobilszolgáltató előzetes adatai szerint 50-60 ezer darabot adtak el a nyitó hétvégén Amerikában, ami megfelel a pozitív várakozásoknak.

A fentiek ugyan nem pontos adatok, csupán becslések, azt azonban biztosan tudja a társaság, hogy csak az első napon mintegy 150 ezer alkalmazást töltöttek el a felhasználók az új készülékekre. Az előkép Apple iPhone sikerét ugyan nem sikerült megismételni, a konkurens mobilból ugyanis 146 ezret értékesítettek az első két napon, azonban akkor a legelső érintésvezérelt telefonról volt szó integrált iPod-dal, ráadásul az AT&T is nagyobb mobilszolgáltatónak számít a Sprint-nél.

A januári CES-en bemutatott Palm Pre a Treo hagyományaihoz híven az érintőképernyő mellett kicsúsztatható teljes billentyűzettel is rendelkezik az e-mailezéshez, ezen kívül 8 GB integrált memóriával, WiFi-vel, 3G hálózati kapcsolattal, GPS navigációval és Bluetooth 2.1 vezeték nélküli megoldással is el van látva. Ami a forgalmazást illeti, a Palm a CES-en megemlítette, hogy ismeretlen időpontban egy GSM/WCDMA verzió is debütál majd Európában, amely igen fontos piac, viszont a legutóbbi időkig szinte szűz terület volt a Palm számára. A készüléknek és a Palm OS II szoftverplatformnak számtalan rivális platformmal kell majd versenyre kelnie, a Symbian-tól kezdve az Apple iPhone-on és a Windows Mobile-on át a RIM Blackberry-ig vagy a Google új Android megoldásáig. Elemzők szerint a Pre ennek ellenére sikerre van ítélve.

Kulcsszavak: Palm

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09