MSZP: a megújulás feltétele a pártmunka teljes internetesítése

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 15. 10:10

Az MSZP innovációs és informatikai tagozata azt javasolja a július 4-i kongresszusnak, hogy fogadja el a párt megújításának "mszp2.0"-ás verzióját. Ezt a tagozat elnöke, Baja Ferenc jelentette be a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatóján Budapesten.

Baja Ferenc az új működési módról szólva azt mondta: az "mszp2.0" a párt egészének, a kommunikációjának és az intézményrendszerének a megújítását jelenti. Hozzátette: ehhez új alapszabályra, új eljárások bevezetésére van szükség; a pártvezetésnek pedig oda kell figyelnie tagjai véleményére.

 A 2.0-ás verzióról kiosztott háttéranyag szerint a megújulás technikai alapfeltétele a pártmunka teljes internetesítése. E mellett át kell alakítani a pártirányítás minden szintjét, a "kulcs-döntéshozóknak" nem a napi ügyeket kell kezelniük, hanem stratégiát kell megfogalmazniuk, az 1.0-ás "utólagos problémakezelés" helyett a 2.0-ás, helyi szintekre kihelyezett, azok felelőségére épített "probléma-megelőzésre" van szükség.

 A dokumentum egyebek mellett leszögezi: az új szerveződési módban a párttagok és aktivisták konkrét közéleti-politikai problémák megoldására szövetkeznek egymással és a pártvezetéssel; illetve a pártvezetés szakértői, tanácsadói és szakmai közösség-szervező szolgáltatást nyújt tagjai, közösségei számára. Az új alapelv pedig az, hogy mindenki olyan mértékben tagja a pártnak, amennyit tesz érte.

 A tagozat egy másik javaslatáról szólva Baja Ferenc kiemelte: arra kérik a kormányt, tegye lehetővé, hogy interneten is lehessen civil szervezetet alapítani, regisztrálni.

Kulcsszavak: web2 politika

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09