Csúszik az uniós hírközlési szabályozás

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 26. 09:50

Az eredeti tervekkel ellentétben júniusban nem kerül az Európai Tanács elé az új közösségi hírközlési keretszabályozás, mert brüsszeli képviselők az utolsó pillanatban módosító indítványt nyújtottak be - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke.

Vasváriné Menyhért Éva, a hatóság főigazgatója előadásában kifejtette: az Európai Parlament (EP) a szabályozás zárószavazásán - a korábbi kompromisszumos szöveget felülírva - kikötötte, hogy előzetes bírósági végzés nélkül az illegális letöltések gyanúja mellett se lehessen korlátozni az internethasználatot. A bírói döntés kötelezővé tételével Franciaország nem értett egyet, így a vitatott kérdésről további egyeztetések kezdődnek, amelyek legkorábban csak 2009 szeptember-októberében zárulhatnak le - fűzte hozzá az NHH főigazgatója.

 Pataki Dániel
aláhúzta: az elektronikus hírközlésben fejlődésre és nem forradalomra van szükség, hiszen a jelenlegi szabályozás is lehetővé teszi az ágazat alapvető célkitűzéseinek, vagyis a verseny, illetve a befektetések és az innováció fejlődésének érvényesülését. Hozzátette: az átfogó hírközlési szabályozás mellett a következő évek fontos, a széles sávú internet még nagyobb elterjedését meghatározó kérdése lesz a frekvenciagazdálkodás, valamint az új generációs hálózatok szabályozásának megalkotása.

 Az NHH elnöke szerint a jól működő tagállami hatóságoknak sikerült megakadályozniuk egy erős, központi európai hatóság felállítását, ami egy alulról építkező, egyenrangú rendszer kiépítését teszi lehetővé. A tervezett reform tehát megtartja, sőt bizonyos esetekben tovább növeli a nemzeti hírközlési hatóságok hatáskörét - fűzte hozzá.

 Vasváriné Menyhért Éva kiemelte továbbá, hogy az új szabályozás várhatóan a fogyasztók számára is számos kedvezményt hoz, egyebek mellett a számhordozhatósággal kapcsolatos ügyintézés egy napra történő lerövidítésével, valamint a hosszú távú szerződések 24 hónapban való maximalizálásával.

Kulcsszavak: hírközlés jog EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50