Az online kiskereskedelmet elkerülte a válság

MTI Sajtóadatbank, 2009. július 2. 11:44

Az interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi boltok forgalma 2008-ban elérte a 63 milliárd forintot, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom egy százaléka, az összeg az idén 50 százalékkal, 95 milliárdra nőhet - áll a GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. gyorsjelentésében, amelyet szerdán közölt az MTI-vel.

A GKIeNET  becslése alapján 2008-ban az on-line kiskereskedelmi boltok közel felének az éves nettó árbevétele nem érte el az 5 millió forintot. Igaz, arányuk magasnak mondható, ugyanakkor jelentős javulást mutat, hiszen 2-3 évvel ezelőtt, az on-line vásárlás fejlődésének korai szakaszában, az áruházaknak még több mint a háromnegyede ebbe a kategóriába tartozott. Ugyanakkor megemlítendő, hogy a forgalom 80 százalékát továbbra is a 20 legnagyobb webbolt generálja.

Magyarországon a GKIeNET felmérése szerint 2008-ban az interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi boltok forgalma elérte a 63 milliárd forintot, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom egy százaléka. A korábbi évekhez képest a kiskereskedelmen belül jelentősen emelkedett az on-line értékesítés szerepe. A boltok várakozásai és a GKIeNET becslései alapján az évek óta tartó dinamikus növekedés 2009-ben is folytatódik, az év végére elérve a 95 milliárd forintos forgalmat.

A gyorsjelentés megállapítja, hogy az internetes vásárlás elterjedésének változatlanul az egyik legfőbb akadálya a fogyasztói bizalom hiánya. A vásárlók nem szívesen fizetnek előre olyan javakért, amelyeket csak a képernyőjükön láttak. A 2008-ban történt vásárlások 92 százalékában utánvétes fizetést választottak a felhasználók - ebből 47 százalék volt futárszolgálatos, és mindössze 1 százalék a postai utánvét. Az esetek 44 százalékában a helyszínen készpénzzel fizettek a megrendelők, mindössze 5 százalék választotta a banki átutalást, és csak 3 százalék az on-line bankkártyás fizetési lehetőséget.

A kereskedők és a végfelhasználók közötti áruforgalmon kívül  az elektronikus kereskedelem egy másik, egyre elterjedtebb formája a lakosság körében történő kereskedelem, amihez az úgynevezett on-line aukciós piacterek jelentik a legjobb közvetítői felületet. Ugyanakkor számos "kiskereskedő" is saját on-line bolt nyitása
helyett az aukciós oldalakat választja termékeinek értékesítése során.

A Vatera.hu és a Teszvesz.hu Magyarország két vezető on-line aukciós piactere, 2008-ban a rajtuk átmenő forgalom értéke megközelítette a 15 milliárd forintot (bevételt csak a közvetítés alapján számlázott jutalék hoz a cég számára), s továbbra is dinamikus bővülés várható.

Kulcsszavak: online bolt trend

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50