Android okostelefon a Nokiától?

Milkovits Gábor, 2009. július 6. 16:46

A brit Guardian napilap szerint a Nokia egy Google Android operációs rendszerű, érintőképernyős mobiltelefont tervez bemutatni szeptemberi fejlesztői konferenciáján, ami meglepően hangzik, tekintve a cég Symbian-elkötelezettségét.

A mobilpiac közel 40 százalékát birtokló cég nemrégiben kivásárolta a Symbian szoftvercéget a társtulajdonosoktól, majd olyan nyílt forráskódú platformot hozott létre, amely az Android-hoz hasonlóan nyitva áll a külső fejlesztők, illetve a módosítások előtt. A fogadtatás azonban egyelőre korántsem olyan fergeteges, amire a finn társaság számított, miközben az Android és Apple iPhone platformokhoz tartozó letöltések sorra döntögetik a rekordokat. Márpedig a Nokiának valamit lépnie kell, mert az okostelefonok piacán másfél év alatt 47 százalékról 30 százalékra csökkent a részesedése.

Az Android-dal kapcsolatos találgatások egyébként már néhány hete elkezdődtek, amikor a Nokia és az Intel bejelentették együttműködésüket, amelynek keretében Intel-lapkás netbook-féleségeket gyártana és forgalmazna a finn székhelyű mobilóriás. Ezekre ugyanis nem lehetne a jelenlegi Symbian operációs rendszert feltelepíteni, az Android-ot viszont igen. A Symbian fő hibája elemzők szerint éppen az, hogy nincs kapcsolata a valódi számítógépes operációs rendszerekkel, míg az iPhone OS-nek van, az Android pedig Linux-alapú lévén szintén kompatibilis a PC-környezettel. A Nokia egyelőre neme erősítette meg a hírt.

 

Kulcsszavak: Nokia mobiltelefon Android

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09