Kávésbögre, mint lézerkard

Genda Csongor Zoltán, 2009. július 7. 21:31

A Sony az E3 kiállításon bejelentette, hogy jövőre mozgásérzékelő képességgel is felvértezik a PlayStation 3-at. Egy frissen napvilágot látott dokumentum szerint a konzoltulajdonosok akár egy üveggel is irányíthatják majd a gépet.

Az elektronikai konszern levédetett egy olyan eljárást, amellyel a hétköznapi tárgyakat is kontrollerként lehetne használni, így akár egy könyv vagy egy kávéscsésze is vezérlőként szolgálhatna. Elképzelhető tehát az is, hogy a Sony nem egy gyári eszközt mellékel a konzolhoz, hanem az új technológia és egy kamera segítségével bármivel irányíthatóak lesznek a játékfigurák. A szabadalmi leírás szerint először be kellene tanítani a szoftvert, vagyis a felhasználóknak mozgatniuk kellene a kamera előtt a kiválasztott tárgyat, hogy a gép képes legyen felismerni a különböző elmozdulásokat, és annak megfelelően reagálhasson.
Az új technológiával kapcsolatosan nem látott napvilágot több információ, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor hozza forgalomba azt a gyártó, bár megtörténhet, hogy jövőre ezzel lepi meg a konzoltulajdonosokat a Sony.


 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05