Több milliárd új IP-cím az Interoute IPv6 hálózatán

Kovács Attila, 2009. július 8. 08:10

Az Interoute, Európa legnagyobb új generációs hálózatának tulajdonosa, megnövelte hálózati kapacitásait, s a jövőben natív módon támogatja az IPv6 internet protokollt. Az IPv6 szinte végtelen számú új IP-cím létrehozását teszi lehetővé, kiegészítve a jelenlegi publikus hálózat, az IPv4 képességeit.

 A legtöbb számítógép publikus IP-címekkel azonosítva éri el az internet hálózatát, melyet az IANA (Internet Assigned Numbers Authority) kezel és oszt ki tartományonként. Az IPv4 egy négytagú számkombináció, ahol mindegyik szám 0-255 közötti érték lehet, tehát az elméleti maximum 4,294 milliárd cím lehet. Manapsága 4,2 milliárd túl kevés. A szűkösséget alhálózatok létrehozásával kerülték meg eddig a rendszergazdák, tehát egy több gépes, például irodai, iskolai vagy otthoni hálózat kifelé egyetlen publikus IP-címmel rendelkezik, s a belső hálózaton minden eszköz egy saját belső címet kap. E megoldás ellenére ma már az IPv4-es IP-címek kétharmada kiosztásra került.

Az IPv6 viszont ennél sokkal inkább jövőbe tekintő megoldást jelent, ugyanis ennek segítségével akár minden porszemnek külön IP-címe lehetne egy sivatagban is.
Mostanság egyre több a pozitív elmozdulás az internetszolgáltatók és a hálózati eszközgyártók részéről is az új szabvány befogadása és fejlesztése felé. Az IPv6-ra való átállás mára vezető témává vált a szakmai csúcsszervezetek, mint például a RIPE (Európai IP hálózatok) vagy az Észak-Amerikai Hálózati Operátorok (NANOG) találkozóin is.
Az Interoute natív IPv6 szolgáltatása azt jelenti, hogy bármely partner, aki szeretné adoptálni a következő generációs protokollt, az egyszerűen megteheti majd. Sőt, az Interoute semmilyen extra költséggel nem terheli ügyfeleit az átállásért és a továbbiakban sem a jelenlegi normál tarifákon felül. Ez a technológiai ugrás megsokszorozza az elérhető címeket, a jövőben 1028 nagyságrendű IP-cím variáció létezik majd (körülbelül 79 kvadrillió, azaz 79,228,162,514,264,337,593,543,950,336), ami a világ jelen állása szerint gyakorlatilag végtelennek tekinthető. A több és komplexebb IP-cím nagyobb biztonságot és számos mobilitási előnyt biztosít majd az internet felhasználók számára. Az IPv6 szabvány már jó ideje rendelkezésre áll, de az átállás lassan halad mindenhol, mert komoly újratervezést igényel a hálózatoknál, illetve rendszer és eszközfejlesztési vonzata is van.
Az IPv6 a vállalatok számára lehetővé teszi, hogy olyan új IP alapú szolgáltatásokat indítsanak a saját hálózatukon belül, ami helytől függetlenül, publikus IP-címmel teszi lehetővé a kommunikációt számítógépek, PDA-k okostelefonok vagy GPS-eszközök között.

Az Interoute Európa legfejlettebb és legsűrűbben átszőtt, 57000 km hosszú hang- és adathálózatának tulajdonosa 59 adatközponttal rendelkezik. Teljeskörű szolgáltatást nyújtó új generációs hálózata több mint 13000 ügyfelet szolgál ki a kiskereskedelemtől a pénzügyi szektorig, közöttük megtalálhatjuk Európa e területeken legfontosabb vállalatait csakúgy, mint Észak-Amerika, Dél- és Kelet-Ázsia legnagyobb szolgáltatóit, kormányokat, egyetemeket és kutatóközpontokat.  Manapság 24 óránként átlag több mint 1 milliárd euró értékű e-kereskedelmi tranzakció folyik át az Interoute adatközpontjain, így az Interoute kulcsfontosságú része Európa digitális ellátási láncának.

 

Kulcsszavak: Interoute IPv6 hálózat

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09