Digitális képregények Sony PSP-n

Milkovits Gábor, 2009. július 11. 08:31

A Sony bejelentette, hogy még az idén letölthető képregényeket kínál majd Japánban PlayStation Portable hordozható játékgépéhez, illetve egy speciális olvasó-alkalmazást is biztosít mindehhez.

A képregényeket a PlayStation Store online üzletből lehet majd letölteni, és szerencsére megjeleníthetők lesznek az összes eddigi modellen (PSP-1000, PSP-2000 és PSP-3000), valamint a november 1-jén piacra kerülő PSP Go-n is. A tartalmakat ezen kívül a "Media Go" szoftverrel ellátott PC-ken is olvasni lehet majd, a PlayStation 3 játékkonzolon azonban valamiért sajnos nem. A digitális képregények formátuma a Celsys és a Voyager Japan által kifejlesztett "BookSurfing", valamint a Sharp "XMDF" technológiája lesz, ugyanakkor az ezeken a platformokon futó, más készülékekhez, például mobiltelefonokhoz fejlesztett tartalmak hogy-hogy nem, nem lesznek kompatibilisek a PSP-vel. Azt pedig egyelőre nem lehet tudni, hogy a képregény-néző szoftvert milyen módon juttatják majd el a felhasználókhoz.

A megoldás elvileg szöveges tartalmak, például újságok és könyvek olvasását is lehetővé tenné a játékgépeken, ugyanakkor a Sony egyelőre nem tervez ilyesmit. A társaság egyébként forgalmaz rendes digitális könyv-olvasót is Sony Reader néven, azonban csak az Egyesült Államokban. Elemzők szerint a PSP-s képregény-olvasó alkalmazást kifejezetten a japán piacra szánja a cég, mivel ott valamiért kisebb a kereslet a különálló digitális olvasók iránt, így az is kérdéses, hogy a megoldás egyáltalán elhagyja-e valaha is a szigetország partjait.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50