A felszabaduló rádiófrekvenciák elosztásáról indított konzultációt az Európai Bizottság

MTI Sajtóadatbank, 2009. július 13. 10:03

Meg szeretné ismerni az Európai Bizottság a közvélemény, a műsorszolgáltatók, a mobilhálózat-működtetők és a többi piaci szereplő véleményét azokról az új lehetőségekről, amelyeket az úgynevezett digitális hozadék teremtett meg, vagyis az, hogy az analógról a digitális televíziózásra való átállással rádiófrekvenciák szabadulnak fel az Európai Unióban, és ezeket új szolgáltatások használhatják majd.

A széles körű konzultáció indítását Viviane Reding távközlési biztos jelentette be pénteken, hangoztatva, hogy becslések szerint a frekvenciatöbblet mintegy 50 milliárd euró gazdasági növekedést generálhat.

A felszabaduló spektrum segítségével az EU versenyképessége is javítható a berendezések és a vezeték nélküli szolgáltatások fejlesztésének felgyorsításával, valamint a mobil szélessávú hozzáférés megkönnyítésével - emelte ki Reding, brüsszeli közleménye szerint.

"A digitális hozadék éppen abban a kritikus időpontban jelentkezik, amikor Európa minden része között nagy sebességű, szélessávú összeköttetést akarunk kialakítani, magas színvonalú műsorszolgáltatást szeretnénk biztosítani, és szélesíteni kívánjuk a fogyasztók választási lehetőségeit a jövőbeni vezeték nélküli szolgáltatások terén" - fogalmazott a biztos.

A most indított nyilvános konzultáció szeptemberig tart, és lezárása után az Európai Bizottság javaslatot nyújt be a frekvenciatöbblet felhasználására.

Közleményt adott ki a témáról Pataki Dániel, a rádiófrekvencia-politikával foglalkozó európai uniós tanácsadócsoport (RSPG) elnöke is. Emlékeztetett arra, hogy az EU-tagországok nemzeti hatóságai is sürgették az összehangolt uniós megközelítést, a minél szélesebb körű konzultációt.

Pataki szerint a digitális hozadék olyan lehetőség a távközlési ágazat előtt, amely egy generáció életében csak egyszer adódik.

Kulcsszavak: EU hírközlés

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09