Stabilizálta helyzetét a Deutsche Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2009. augusztus 7. 09:33

A nehéz gazdasági környezetben stabilizálni tudta piaci helyzetét a Deutsche Telekom, a a Magyar Telekom legnagyobb részvényese, ami azt jelenti, hogy tartani tudja az idei évre kitűzött célokat. Az eredményeket nagymértékben javította a görög OTE távközlési vállalat megvásárlása.

A társaság csütörtöki közlése szerint a második negyedben a bevétel 7,4 százalékkal 16,2 milliárd euróra, az EBITDA-eredmény 8,4 százalékkal 5,3 milliárd euróra, az adózott eredmény 19,4 százalékkal 0,8 milliárd euróra emelkedett 2008 második negyedéhez viszonyítva.

2009. június 30-án a Deutsche Telekomnak és külföldi érdekeltségeinek világszerte 150 millió ügyfele volt a mobiltelefon-üzletágban, nyolcmillióval több, mint egy évvel korábban. A vezetékes üzletágban az első félévben 7,4 százalékkal 39,6 millióra esett az ügyfelek száma az egy évvel korábbihoz képest.

A társaság szélessávú internetes szolgáltatásait 14,5 millióan vették igénybe, 16,7 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

Kulcsszavak: Deutsche Telekom +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09