Egyszerre érte hackertámadás a Facebookot és a Twittert

Milkovits Gábor, 2009. augusztus 7. 11:03

Csütörtökön hackertámadások miatt egyszerre akadozott, illetve állt le órákra a legnépszerűbb internetes közösségi oldal és az úttörő mikroblog-szolgáltatás, ami szakemberek szerint aligha lehet véletlen.

A Twitter órákon keresztül teljesen elérhetetlenné vált, míg a Facebook-felhasználók jelentős része csak nehézségek árán tudott belépni, illetve használni a közösségi portált. A két szolgáltató a Google-al közösen egyelőre csak vizsgálja a problémát, külön hangsúlyt helyezve annak kiderítésére, hogy a támadásoknak van-e közük egymáshoz. Steve Gibson, a Gibson Research piackutató cég elnöke a Reutersnek kifejtette, hogy az összefüggés eléggé valószínű, hiszen két olyan oldalról van szó, amelyeket emberek milliói használnak és központi elemük a valósidejű információcsere. Ezért Gibson szerint majdnem biztosra vehető, hogy a Facebook-ot támadó hackercsoport szemelte ki magának a Twitter-t is, amelynek bejegyzései egyenként nem lehetnek hosszabbak 140 karakternél, így igen elterjedt az oldalon a belinkelt URL címek rövidítése, ez pedig megkönnyíti az esetleges fals oldalak címeinek elrejtését. Ezt kihasználva egyre gyakoribbak a férgek, spam üzenetek és vírusos oldalakra eltérítő támadások a portálon.

Egyes híroldalak egyébként azt gyanítják, hogy a mostani támadások esetleg kapcsolatban állhatnak azokkal a júliusi esetekkel, amikor hackerek összehangoltan vettek célba amerikai és dél-koreai kormányzati és gazdasági oldalakat. A dél-koreai titkosszolgálat akkor az észak-koreai rezsimet sejtette a háttérben, aminek kapcsán felmerül persze a kérdés, hogy Kim Dzsong Iléknek tényleg ennyire fontos-e egy közösségi oldal megbénítása.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09