Internet kontra hagyományos műszaki áruházak: éleződő verseny?

forrás Prim Online, 2009. szeptember 17. 17:11

2008-hoz képest mind az e-vásárlók száma, mind az online vásárlások gyakorisága megnőtt. Továbbra is az elektronikai cikkek, CD-k, DVD-k, könyvek, valamint a ruházati cikkek a legkeresettebbek a világhálón – derült ki a KutatóCentrum és a Mai Piac közös felméréséből.

Lendületben van az online piac: az internet penetráció emelkedése és az e-vásárlók számának bővülése mellett az elmúlt év során a vásárlások gyakorisága is növekedést mutatott – többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Mai Piac közös E-Shopping Report elnevezésű felméréséből. Míg tavaly a legalább hetente internetezők 62 százaléka próbálta már ki a netes vásárlást, addig idén ez az arány 78 százalékra nőtt.
Mind az idei, mind a tavalyi vizsgálat eredményei szerint leginkább a 25-34 évesek, a férfiak, valamint az átlag feletti anyagi körülmények között élők élnek az online vásárlás lehetőségével. Az előző évi adatokhoz viszonyítva ugyanakkor nőtt a fővároson kívül élő e-vásárlók aránya.

A legkelendőbbek – hasonlóan az előző évhez – az elektronikai termékek, a CD-k, DVD-k, könyvek, valamint a ruházati cikkek. Emellett magas az utazással kapcsolatos termékek (repülőjegy, szállás vagy komplex szolgáltatások) és a színház-, mozi- és koncertjegyek iránti kereslet.

Miért ne online?

A netes vásárlások motiváló tényezői lényegében nem változtak: leggyakrabban a gyorsaságot, egyszerűséget és a kedvezőbb árakat említették a megkérdezettek. Az elutasítók többsége a termékek kézzelfoghatóságának hiányát emelte ki az e-shopping legnagyobb hátrányaként. Ugyanakkor az internet egyre több lehetőséget kínál ennek ellensúlyozására – például multimédiás termékbemutatók, fogyasztói értékelések és vélemények megjelenítése, visszavételi garancia –, ezek kiaknázása segítheti az online vásárlás gyorsabb terjedését.
„Az E-Shopping Report egy több felmérésből álló kutatássorozat alapelemeként az általános online vásárlási szokásokat vizsgálja. Az e-kereskedelem témakörével két másik tanulmány is foglalkozik: az E-Shopping FMCG Report a napi fogyasztási cikkek piacát, az E-Shopping Electronics Report pedig az elektronikai cikkek internetes kereskedelmét elemzi” – mondta Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója.


Az E-Shopping Report 2009 kutatás kivonata ingyenesen letölthető.

Kulcsszavak: online bolt trend

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09