A digitális jogok aláírói újragondolják a Google könyvkiadási alkuját

MTI Sajtóadatbank, 2009. szeptember 22. 08:46

A digitális könyvkiadási jogokról több mint két évig tárgyaló szerzők, kiadók és Google Inc újragondolja a köztük született egyezséget, miután az amerikai igazságügyi minisztérium ellenezte a több millió könyv online publikálását lehetővé tévő megállapodást.

"Átgondoljuk a minisztérium által kifogásolt részleteket, és várjuk, hogy az eljárás folytatásával válaszolhassunk ezekre" – írta a Google, az amerikai írószövetség (Authors Guild) és az Amerikai Kiadók Szövetsége (AAP) a pénteken kiadott közös közleményükben.

 A Google szóvivője arra a kérdése nem válaszolt, hogy a megállapodás aláírói terveznek-e valamilyen változtatást, és azt sem részletezte, hogy a szerződés mely pontjait kifogásolják. Azonban egy másik, vasárnapi interjú szerint a szerzők és kiadók biztosak abban, hogy az október 7-ére tervezett meghallgatásig a felmerült jogi kifogásokat tárgyalások útján tisztázhatják.

 A Google 2005 óta próbálkozott a könyvek digitális kiadásával, de a szerzők és kiadók külön-külön indított peres eljárásai miatt a feleknek csak tavaly októberben sikerült megállapodniuk.

 Az új eljárással az igazságügyi minisztérium a szerződés ellen tiltakozóknak adott hangot. Sokak szerint a megállapodás nincs összhangban a szerzői jogokkal, mások viszont úgy vélik, hogy a kiadók nagyobb árat kérhetnek munkáikért.

 Az igazságügyi minisztérium beadványából világosan látszik, hogy az Egyesült Államok is szeretné, ha létrejönne a megállapodás, azonban bizonyos részleteket még tisztázásra szorulnak. Például miként rendelkezzenek azokkal az úgynevezett árva művekkel, amelyeknek ismeretlenek a jogtulajdonosai, illetve megfelelően jelen vannak-e a külföldi szerzők is.

 A megállapodás a Google Egyesült Államokban elérhető szolgáltatásaira vonatkozik, amely számtalan külföldi szerző munkáját is elérhetővé teszi. Amerikában az elektronikus könyvek forgalma júniusban elérte a 12 millió dollárt, és ez több mint 150 százalékos növekedés az egy évvel korábbi adathoz képest.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09