Nem gyengül a Conficker féreg

forrás Prim Online, 2009. november 4. 08:50

Az ESET szakértői szerint még korai lenne leírni a Confickert, a féreg ugyanis ismét a hazai vírustoplista élén végzett. A hónap során több trójai és kéretlen reklámprogram nehezítette a felhasználók életét.

Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melynek elemzése mindig tanulsággal szolgál a felhasználók számára. Októberben visszavette az első helyet a hírhedt Conficker, amely többek között a Microsoft Windows egyik, már 2008 októberében javított biztonsági hibáját kihasználó exploit kóddal terjed. A károkozó előretörése jelzi, hogy a felhasználók még mindig nem fordítanak kellő figyelmet az operációs rendszer frissítésére, és nem tartják be az alapvető biztonsági szabályokat sem. Emellett a nagyszámú fertőzésnek az is lehet az oka, hogy a féregnek folyamatosan számos új variánsa, módosított változata jelenik meg.

A toplistán egyébként minimális változások történtek a hónap során. Az INF/Autorun stabil harmadik helye annak a jele, hogy még mindig sok Windows felhasználónál okoz problémát a hordozható külső eszközök csatlakoztatásával terjedő vírus. A naprakész vírusvédelem mellett a szakértők folyamatosan hangsúlyozzák, hogy célszerű az összes külső meghajtó automatikus futtatásának letiltása.

Hetedik lett a listán a múlt hónapban debütáló Win32/Adware.WhenUSave alkalmazás. Ez a károkozó futása során megkísérel a web.whenu.com weboldalhoz kapcsolódni, ahonnan kéretlen reklámokat, valamint saját programfrissítéseit tölti le. A fertőzött gépen aktív böngésző esetén linkeket, időjárás-jelentést és más kéretlen tartalmakat, reklámokat jelenít meg.

A nyolcadik helyen egy új versenyzőt üdvözölhetünk: a Win32/TrojanDownloader.Fakealert.Z trójai hamis riasztásokkal igyekszik felhívni magára a figyelmet. A megfelelő védelem nélküli gépen szándékosan vírust jelez, és további állományokat kísérel meg letölteni a számítógépre. A rendszerleíró-adatbázisban (Registry) számos, többek közt az Internet Explorer működésével kapcsolatos beállítást felülír, végső célja pedig, hogy a felhasználó megtévesztésével egy bizonyos összegért megvetesse az álvírusirtó „igazi”, állítólag működőképes példányát.

Végezetül következzen a magyarországi toplista. Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2009 októberében az alábbi 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban hazánkban. Ezek együttesen 35,55%-ot tudtak a teljes tortából kihasítani maguknak.

1. Win32/Conficker.AA féreg

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 7,15%

Működés:
A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows MS08-067 biztonsági bulletinben tárgyalt hibát kihasználó exploit kóddal is terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conficker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy azokról további kártékony kódokat töltsön le. Emellett a féreg módosítja a host fájlt, ezáltal számos vírusvédelmi webcím is elérhetetlenné válik a megfertőzött számítógépen.

A számítógépre kerülés módja: változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy pedig egy biztonsági résen keresztül felhasználói beavatkozás nélkül magától települ fel, illetve automatikusan is elindulhat hordozható külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt.
Bővebb információ




2. Win32/Kryptik trójai

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 5,34%

Működés: A trójai nem rendelkezik saját magát telepítő kódrészlettel, azt a felhasználó maga tölti le és indítja el. A megtámadott számítógépről információkat próbál gyűjteni, amelyeket véletlenszerűen generált néven .htm, illetve .png kiterjesztésű fájlokban tárol el, és azokat különféle weboldalak felé igyekszik továbbítani.
Azért, hogy a trójai gondoskodjon saját indításáról minden egyes rendszerindítás esetén, a rendszerleíró-adatbázisban több különböző bejegyzést hoz létre. Emellett hátsó ajtót is nyit, melyen keresztül a távoli támadó később is könnyen hozzáfér a megfertőzött számítógéphez.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ




3. INF/Autorun vírus

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 3,89%

Működés: Az INF/Autorun egyfajta gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.

A számítógépre kerülés módja: fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed.
Bővebb információ




4. Win32/Adware.Virtumonde alkalmazás

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 3,79%

Működés: A Virtumonde (Vundo) program a kéretlen alkalmazások (Potentially Unwanted) kategóriájába esik az ESET besorolása szerint. A károkozó elsődleges célja kéretlen reklámok letöltése a számítógépre. Működés közben megkísérel további kártékony komponenseket, trójai programokat letöltő webcímekre csatlakozni. Futása közben különféle felnyíló ablakokat jelenít meg. A Win32/Adware.Virtumonde trójai a Windows System32 mappájában véletlenszerűen generált nevű fájl(oka)t hoz létre.

A számítógépre kerülés módja:
a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ




5. Win32/PSW.OnLineGames.NNU trójai

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 3,74%

Működés: Ez a kártevőcsalád olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekszenek gépünkre telepíteni. Gyakran rootkit komponense is van, amelynek segítségével igyekszik állományait, illetve működését a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. Ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak begyűjtésére, ezek ellopására, és a jelszóadatok titokban történő továbbküldésére fókuszál. A távoli támadók ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyeket aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek.

A számítógépre kerülés módja:
a felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ




6. Win32/TrojanDownloader.Bredolab.AA trójai

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 3,33%

Működés: A Win32/TrojanDownloader.Bredolab.AA egy olyan trójai program, mely távoli oldalakról további kártékony kódokat tölt le és hajt végre. Futása közben a Windows, illetve a Windows/System32 mappákba igyekszik új kártékony állományokat létrehozni. Emellett a Registry adatbázisban is a bejegyzéseket manipulál, egészen pontosan kulcsokat készít, illetve módosít a biztonságitámogatás-szolgáltató (SSPI – Security Service Provider Interface) szekcióban. Ez a beállítás felel eredetileg a felhasználó hitelesítő adatainak továbbításáért az ügyfélszámítógépről a célkiszolgálóra.

A számítógépre kerülés módja:
a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ




7. Win32/Adware.WhenUSave alkalmazás

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 2,26%

Működés: A Win32/Adware.WhenUSave működése során létrehozza a saveupdate.exe nevű állományt. Az ilyen nem kifejezett kártevő, hanem inkább a veszélyes vagy nem kívánt programok kategóriába tartozó kéretlen reklámprogramok. Sok esetben élnek olyan trükkökkel, hogy különféle további könyvtárakban is létrehoznak magukból másolatot. Ennek kettős célja van: egyrészt egy esetleges vírusirtást követően egy eldugott helyen megmaradhatnak a fertőzött állományok, másrészt helyi hálózatokban, megosztott könyvtárakban, peer-to-peer hálózatokban is képesek terjedni. Futása során megkísérel a web.whenu.com weboldalhoz kapcsolódni, ahonnan kéretlen reklámokat valamint saját programfrissítéseit tölti le. A fertőzött gépen aktív böngésző esetén linkeket, időjárás-jelentést és más kéretlen reklámokat jelenít meg.

A számítógépre kerülés módja:
a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ



8. Win32/TrojanDownloader.Fakealert.Z trójai

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 2,07%

Működés: A Win32/TrojanDownloader.Fakealert.Z trójai hamis riasztásokkal igyekszik felhívni magára a figyelmet. A megfelelő védelem nélküli gépen szándékosan vírust jelez, majd további állományokat kísérel meg letölteni. A rendszerleíró-adatbázisban (Registry) számos, többek közt az Internet Explorer működésével kapcsolatos beállítást felülír. Végső célja, hogy egy bizonyos összegért megvetesse az álvírusirtó „igazi”, állítólag irtani is képes példányát.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ



9. Win32/Agent trójai

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 2,03%

Működés: Ezzel a gyűjtőnévvel azokat a rosszindulatú kódokat jelöljük, amelyek a felhasználók információit lopják el. Jellemzően ez a kártevőcsalád mindig ideiglenes helyekre (Temporary mappa) másolja magát, majd a rendszerleíró-adatbázisban elhelyezett Registry kulcsokkal gondoskodik arról, hogy minden rendszerindításkor lefuttassa saját kódját. A létrehozott állományokat jellemzően .DAT illetve .EXE kiterjesztéssel hozza létre.

A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ



10. Win32/VB.EL féreg

Elterjedtsége az októberi fertőzések között: 1,95%

Működés:
A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon terjed. Fertőzés esetén további káros kódokat kísérel meg letölteni a 123a321a.com oldalról. Automatikus futtatásához módosítja a Windows Registry HKLM,SOFTWAREMicrosoftWindowsCurrentVersionRun bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában.

A számítógépre kerülés módja: fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed.
Bővebb információ

Kulcsszavak: Eset NOD32 Sicontact vírus

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09