Kormányzati akcióterv az ikt-szektor támogatására

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 9. 08:49

Informatikai, infokommunikációs-technológiai (ikt) fejlesztési akciótervet dolgozott ki az ágazat szereplőinek közreműködésével a kormány - mondta Varga István gazdasági miniszter Budapesten sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője pénteken hozzátette, az akcióterv nem a fióknak készült, a kormány, együttműködve a gazdasági és a civil szféra képviselőivel, meg is valósítja a tudásgazdaság fejlesztését, a kutatás-fejlesztést, illetve a beruházás-ösztönzést célként kitűző programot. Az akciótervben mintegy 70 milliárd forint szerepel a célok megvalósítására, nagyrészt uniós forrásból, de az összeg az infrastruktúra-fejlesztést is magában foglalja. Varga István hangsúlyozta, az informatika húzóágazat, s ezért nagyobb figyelmet érdemel gazdasági és kormányzati oldalról is. Az ikt-szektor és az ide tartozó elektronikai ipar 15 százalékkal járul hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP), s az informatikai szektorban mintegy 60 ezer dolgozót alkalmaznak.

 Keresztesi János, a program kidolgozásában és megvalósításában is résztvevő Informatikai Vállalkozások Szövetsége elnöke kifejtette, az informatika multiplikátor hatása miatt az ágazat fejlesztése az egész gazdaságra pozitívan hat. Keresztesi János aláhúzta, a két-három éves akcióterv végrehajtásakor nagyon nagy szükség lesz az együttműködésre a gazdasági és a kormányzati szervezetek között. A siker érdekében szükség lesz arra is, hogy a következő kormány is támogassa az akcióterv megvalósítását.

 Az ikt-akcióterv a negyedik a sorban, korábban a kormány már elfogadta az autóipar, a logisztika és a biotechnológiai szektor fejlesztését szolgáló programot. Az ikt-akcióterv három pillérre épül: a tudásgazdaság, így a humán erőforrás fejlesztésére, a képzés és a továbbképzés-átképzés támogatásara; a kutatás-fejlesztés, illetve az innováció feltételeinek javítására; illetve a beruházások ösztönzésére és a külföldi tőke vonzására.
 

Kulcsszavak: k+f kutatás fejlesztés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05