GVH-engedély a T-Systems-nek az ISH Informatika felvásárlására

MTI Sajtóadatbank, 2009. december 3. 09:30

Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Telekomnak (MT), hogy felvásárolja az integrált kórházi informatikai szolgáltatásokat kínáló ISH Informatika Kft.-t.

Papp István, az MT vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az informatikai cég december elsejétől az MT portfólióját erősíti.

A társasághoz tartozó vállalati szolgáltatások üzletága, a T-Systems vezetője kifejtette: a társaság még májusban jelentette be, hogy 2,9 milliárd forintért megvásárolta az informatikai céget, amiből levonják a tranzakció zárásának időpontjában fennálló nettó adósságállományt.

Kiemelte: a felvásárlás után a cég független jogi személyként a T-Systemsen belül az alkalmazásokért felelős leányvállalat, az IQSYS Zrt. alá rendelten működik tovább, amelynek fő profilja az informatikai megoldások kidolgozása, megvalósítása, üzemeltetése és a rendszerintegráció.

A Magyar Telekom korábbi közlése szerint a 60 százalékos piaci részesedéssel rendelkező ISH árbevétele 2008-ban megközelítette a 2,9 milliárd forintot, kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyeresége (EBITDA) pedig 1 milliárd forint volt.

Kulcsszavak: T-Systems-hu +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09