Fesztiválok a fa alatt

Vértes Ádám, 2009. december 4. 18:17

Már most lehet elővételes áron bérleteket venni a jövő évi rendezvényekre, a szerencsések egyedi fesztiválos relikviákkal is gazdagabbak lesznek. Ehhez érdemes online regisztrálni, mert csak az első ezer vásárló kap ajándékot.

Sosem lehet elég korán elkezdeni a nyár tervezését, ez jelen esetben nem is olyan bonyolult, hiszen 2010-ben is vár minket - július első hétvégéjén - a Volt Sopronban, egy héttel később a Heineken Balaton Sound Zamárdiban és augusztus második hetében pedig a méret szerint legnagyobb nyári buli, a Sziget, a budapesti Hajógyári Szigeten.

Mára biztossá vált, hogy a 18. Soproni Volt Fesztivál a megszokott helyszínen június 30-tól négy napon át várja vendégeit. Már-már szokásosnak mondható, hogy a Heineken Balaton Sound egy héttel később, július 8-án nyitja meg kapuit, míg a Sziget augusztus 11-től működik az Óbudai Szigeten. A fesztiválok szervezői most azokra is gondoltak, akiknek a karácsonyi ajándékok kiválasztása évről évre komoly fejtörést jelent, hiszen már most lehet - elővételes áron - bérleteket venni a rendezvényekre. Ezzel nem csak a karácsonyi ajándék-kiválasztás gondjaitól szabadulhatunk meg, de az első 1000 bérletvásárló boldog tulajdonosa - vagy nagylelkű ajándékozója - lehet az erre az alkalomra elkészített - limitált szériában megjelenő – fesztiválos pólónak, illetve fesztiválnaptárnak. Bérletek kaphatók a Budapest, Kaluzál téri Volt boltban, Veszprémben, illetve Sopronban, ezeken a helyeken üdülési csekkekkel és ajándékutalványokkal is lehet vásárolni.

További információk és online jegyrendelés a www.sziget.hu/fesztival, www.volt.hu, illetve a www.heinekenbalatonsound.hu oldalon.
 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09