Sikerre ítéli az új keretszabályozást az NHH első embere

Kovács Attila, 2009. december 7. 19:13

Pataki Dániel, az NHH elnöke ma sajtótájékoztatón adott tájékoztatást az EU által kétéves felülvizsgálati folyamat eredményeként elfogadott új elektronikus hírközlési keretszabályozásról. A csomag átfogóan módosítja az európai közösségi hírközlési keretszabályozás irányelveit, továbbá új rendeletet is tartalmaz.

A jogszabályok várhatóan még december végén megjelennek az EU hivatalos közlönyében, majd a tagállamoknak 18 hónap áll rendelkezésükre, hogy az irányelvek ("Jobb Szabályozás", "Fogyasztói Jogok") a nemzeti jogba bekerüljenek. A felülvizsgálat eredményeként az Európai Szabályozók Csoportját -- ERG-t, (amelynek Pataki 2008-ban az elnöke volt) felváltja a megjelenését követő 20. napon életbe lépő új Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC), valamint annak hivatala.

Az új szabályozási csomag erényeként sorolta fel Pataki, hogy (az ERG tevékenységének köszönhetően is) az alapelvek megmaradtak, két fő eredményének pedig az olcsó roaming és mobil végződtetési díjakat jelölte meg. Az NHH elnöke nagysikernek tartja, hogy egyáltalán lezárult a felülvizsgálati folyamat, miközben megmaradt az európai hírközlés-szabályozás értéke, valamint egyensúly lép fel a "központi akarat" és a helyi szövetségek között. Végül nem elhanyagolhatóan a fogyasztók szempontjai a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak. A személyes adatok fokozottabb védelmét célozza, hogy a reformcsomag kiterjeszti a nemzeti szabályok harmonizációját a magánszféra védelméhez, a titokvédelemhez és az információs védelemhez való jogra. Az új javaslat szerint a hálózati biztonság sérelmét a szolgáltató köteles a szabályozó hatóságnak bejelenteni. Továbbá a szolgáltatók kötelesek lesznek tájékoztatni a fogyasztókat arról, hogy a hálózati biztonság sérelme esetén hogyan védekezhetnek a személyes adataikkal való esetleges visszaélésekkel szemben. A szolgáltatóknak gondoskodniuk kell a jövőben, hogy a fogyasztók személyes adataihoz csakis az arra felhatalmazott személyek férjenek hozzá.

A szabályozási csomagnak része a spam és a sütik (cookie-k) elleni védekezés is. Előzetes felhasználói hozzájáruláshoz kötik ezeket. Erénye a javaslatnak, hogy egyensúlyt igyekszik teremteni az internet védelmi szabadsága és a felhasználói jogok között. Az EU szabályozási modelljét Pataki abban is sikeresnek ítéli meg, hogy más földrészek szabályozói is az EU-hoz fordulnak a tapasztalatok átvétele érdekében. Az NHH elnöke szerint, ha jól gazdálkodnak a "digitális hozadékkal" (felszabaduló csatornákkal), akkor az LTE technológia lehet Európában a negyedik GSM.

Kérdésre válaszolva, Pataki utalt rá, hogy a jövő év elején hivatalába lépő új EU-biztos, Cruz asszony működése idején intenzív időszak várható az uniós hírközlési szabályozásban. Szerinte a dereguláció még nagyobb hangsúlyt fog kapni az új biztos tevékenységével, s Cruz várhatóan még kiegyensúlyozottabb szabályozást igyekszik majd megvalósítani.
 

Kulcsszavak: EU távközlés NHH

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09