Hogyan választunk tévét: a méret mellett a külső is fontos

Kiss Ádám Zoltán, 2009. december 29. 16:10

A Sony felmérése szerint az európai vásárlók egyre fontosabbnak tartják a design-t, a nappalik legfontosabb elektronikai eszközének kiválasztásakor a méret mellett a megjelenés is lényeges.

Idén karácsonykor az európaiak 64%-a az otthoni szórakozást választja a szokásos karácsonyi vásárokon való időtöltés helyett, elsősorban takarékossági okokból – mutatta ki egy, a Sony által megrendelt kimutatás. Ennek következtében a televízió még központibb szerepet tölt be a szórakoztatásban. A közvéleménykutatás arra is rávilágított, hogy a televízió képernyő-mérete mellett a vásárlók 53%-a számára lényeges szerepet játszik annak megjelenése is. Tehát nem kizárólag a méret a lényeg, sőt a több, mint 5000 fős mintavételi csoport 58%-a úgy nyilatkozott, a televízió meghatározó eleme a családdal illetve a barátokkal együtt töltött karácsonyi időnek, valamint az európai vásárlók nemcsak a design-t, hanem saját életstílusuk a család illetve a barátok felé történő kifejezését is ugyancsak fontos szempontnak tartják. A kutatásban résztvevő országok, azaz Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Németország vásárlóinak 64%-a úgy nyilatkozott, új tévé vásárlásakor különösen fontos a megjelenés, a design. “A fogyasztók egyre többet várnak el a házi szórakoztatóelektronikai készülékeiktől, azaz nemcsak funkcionalitást, hanem életstílusuk megtestesítőjét is elvárják,” magyarázta Tak Kawagoi, a Sony Design Centre Europe igazgatója, majd hozzátette – “a design rendkívül fontos...a tévé nemcsak az otthonok általános megjelenéséhez kell illeszkedjen, hanem az otthoni szórakoztatórendszer vizuális fókuszpontjának szerepét is be kell töltenie.”
 

Kulcsszavak: televízió TV

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09