Őrzi két számjegyű piaci részesedését a Toshiba

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 4. 10:50

A Toshiba az idén stabilizálja két számjegyű részesedését a hordozható gépek piacán, s valamivel több mint 40 ezer notebook eladásával számol - mondta Szabó Tamás, a cég magyarországi marketing vezetője az MTI-nek.

Hozzátette, tavaly a magyar piacon 405 ezer hordozható gépet adtak el összesen, ennek 10 százalékát a Toshiba.

Aláhúzta, a kétszámjegyű részesedést úgy érték el, hogy a vállalat nem az olcsóbb, inkább csak internetezésre alkalmas netbookokra eladásra koncentrált, hanem a drágább hordozható eszközökre.

A vezető pénzügyi adatokat anyavállalati előírásokra hivatkozva nem közölt, ám a piac nagyságát mutatja, hogy a hordozható gépek átlagára bruttó 120 ezer forint körüli.

Szabó Tamás elmondta, tavaly mintegy 10 százalékkal esett vissza a darabszámot tekintve a hordozható gépek piaca, hiszen 2008-ban 450 ezer ilyen számítógép talált gazdára. Úgy vélte, az idén stabilizálódik a piac, majd 2010 végén már növekedésnek indul. A Toshiba mindezt új gépek forgalmazásával, így például érintőképernyős eszközök piacra dobásával szeretné kihasználni.
 

Kulcsszavak: Toshiba notebook +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09