Jubileumi újévi Sun-koncert a MŰPA-ban

Kovács Attila, 2010. január 8. 07:30

"Egy évtized hangjai" mottóval rendezte meg január 7-én Budapesten, a Művészetek Palotájában (MŰPA) tizedik, jubileumi újévi koncertjét a Sun Microsystems Magyarország.

A koncert előtt elhangzott, hogy a Sunnál mindig is remélték: egy vezető számítástechnikai cég nem csak a technológiában tud maradandót alkotni. A Sun Microsystems 2001-ben az első újévi koncerttel létrehozott valamit, ami amellett, hogy évről évre értéket teremtett, mára már hagyománnyá vált. Koncertjeik – köszönhetően Hollerung Gábor karmester kiemelkedő kreativitásának és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus zenekar tehetséges zenészeinek – minden januárban különleges élményt nyújtottak a meghívott vendégeknek. Ezért döntött úgy a Sun Magyarország, hogy a jubileum alkalmából az elmúlt 10 év koncertjeinek élményeit idézik fel.

Hernádi József, a Sun Magyarország vezérigazgatója a koncertet megelőző rövid megnyitójában utalt rá: kis időutazás a cég és a koncert tíz éve. A Sunnál a jó csapatszellemben eltelt sikerekben az ügyfelek, a partnerek és a Sun munkatársai egyaránt benne voltak. A válság szót 2009-ben száműzték szótárukból, s  ennek bizonyítéka többek között a múlt évben megnyílt új Sun iroda, valamint nem utolsó sorban az, hogy eddigi történetének legnagyobb projektjét sikerült a Sun Magyarországnak teljesítenie.   

A zenei programban elhangzott művek:

Richard Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok - nyitány;
J. S. Bach: V. Brandenburgi verseny I. tétel;
Giuseppe Verdi: Rigoletto – La donna e mobile;
Rossa László: Magyar fergeteges;
John Adams: Short Ride in a Fast Machine;
Klaus Badelt: A Karib-tenger kalózai - filmzene;
arr. Riederauer Richárd: Sunshine Medley;
Szentpáli Roland: Magnificat – Gloria.

További közreműködőként fellépett: Falusi Mariann - ének; László Boldizsár - ének; Szakcsi Lakatos Béla - zongora; Cselóczki Tamás - ének; Talentum tánckar; Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó).

Kulcsszavak: Sun-hu +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05