Új tanfolyam a számítógépes csalások felderítésére

Együttműködik a Deloitte és a NetAcademia

forrás Prim Online, 2010. február 2. 11:36

Hazánkban is egyre gyakoribbak a számítógéppel elkövetett bűncselekmények, melyek kivizsgálása a computer forensic szakértők feladata. A Deloitte és a NetAcademia együttműködése révén hazánkban először indul magyar nyelven Computer Hacking Forensic Investigator tanfolyam. Ráadásul annak legújabb, 4-es verziója, mely Európában elsőként Magyarországon lesz elérhető.

Az internetes bűnözéssel foglalkozó Internet Crime Complaint Center (IC3) honlapjára 2008-ban összesen 275 284 panaszos beadvány érkezett, a különféle csalások áldozatai összesen 264,6 millió dolláros kárról számoltak be. „Külföldön bevett gyakorlat, hogy jelentik a számítógéppel elkövetett csalásokat, nálunk azonban még kevésbé jellemző. Sok esetben nem is derül fény a visszaélésre, így egyelőre nem ismert pontosan a hasonló jellegű bűncselekmények száma, de tapasztalataink alapján Magyarországon is egyre gyakoribbak az efféle visszaélések” – magyarázza Barta Csaba, a Deloitte Zrt. IT biztonsági tanácsadója.

A köz- és a magánszféra egyaránt veszélyeztetett


„Mind a magán-, mind a közszférában előfordulnak ilyen típusú bűncselekmények. Az üzleti életben az esetek többségében ’házon belül’ folyik le a vizsgálat, és nem feltétlenül van büntetőjogi következménye, belső munkatárs esetén inkább a munkaviszony megszüntetése jellemző. A közszférában felfedett visszaélések általában nagyobb médiavisszhangot kapnak, és nagyobb arányban van büntetőjogi következményük is” – mondja a szakember. A vizsgálatot általában a helyi IT-biztonsági csapat végzi el. Ha azonban az eset felderítése túlmutat a belső szakemberek képességein vagy erőforrásain (vagy akár a csapat valamely tagjával kapcsolatos), illetve ha jogi útra terelődik az ügy, külső computer forensic szakértőre van szükség.

Sok a rabló, kevés a pandúr


„Annak ellenére, hogy a számítógépes bűnözés egyre nagyobb méreteket ölt, és újabb és újabb területeket ’hódít’ meg, hazánkban eddig nem létezett magyar nyelvű computer forensic képzés – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője. – Ezért döntöttünk úgy, hogy a Deloitte-tal közösen elindítjuk az EC-Council Computer Hacking Forensic Investigator tanfolyamát, melynek legújabb, 4-es verziója Európában először nálunk lesz elérhető.”

„A tanfolyam célja, hogy ezt a viszonylag szerteágazó területet összefogja és bemutassa az ehhez kapcsolódó hazai és a nemzetközi jogi szabályozást, az egyes bűncselekménytípusokkal együtt. Szeretnénk azt is körbejárni, hogy milyen jogi akadályai lehetnek a forensic vizsgálatoknak, és hogy milyen előzetes feltételeket kell kialakítani ahhoz, hogy egy ilyen vizsgálat a leghatékonyabb legyen” – mondja dr. Vízi Linda a Deloitte Zrt. IT biztonsági csapatának jogi szakértője.

A kurzuson – melyből az érdeklődők már ízelítőt kaphattak az idei Ethical Hacking konferencián – a számítógép felhasználásával vagy számítógépes rendszer ellen elkövetett bűncselekmények felderítését ismerhetik meg a hallgatók. Ide tartozhatnak például az adatszivárgással kapcsolatos esetek, a számítógépes betörések, hackertámadások, a zsaroló üzenetek vagy az illegális CD-, DVD-másolatok készítésének vizsgálata. A résztvevők ezen felül megismerkedhetnek például a forensic-kel kapcsolatos, nemzetközi bíróságok által is elfogadott eljárásrendekkel, a szükséges hardverekkel és szoftverekkel, a hálózati eszközök és forgalom forensic vizsgálatával, törölt adatok visszaállításával.

  •  


Törölt adatok visszaállítása? Hogyan? Honnan?


Az elkövetők rendszerint törekszenek a nyomaik eltüntetésére. Ennek során a leggyakoribb a terhelő adatokat, képeket tartalmazó állományok törlése. Emiatt a visszaállított adatok sok esetben bizonyítékot jelentenek az elkövetővel szemben. Az összetettebb állományformátumok (pl. Microsoft Word vagy Excel) olyan információkat is tartalmazhatnak, amelyek alapján fény derülhet arra, hogy a bennük tárolt adatokat ki, mikor, melyik számítógépen hozta létre, módosította, nyomtatta ki.

Az adatok „törlése” nem minden esetben jelenti az adatok tényleges megsemmisülését. Az operációs rendszerek a törlés elvégzésének gyorsítása érdekében (pl. több száz állomány egyidejű törlése) nem minden esetben végzik el az adatok tényleges eltávolítását az adathordozóról, csak a saját nyilvántartásukban jelzik, hogy az adat által foglalt terület üressé vált. Ez a megoldás nagyban segíti a teljesítmény növelését, azonban az adatok ott maradnak az adathordozón és mindaddig hozzáférhetőek, amíg az őket tartalmazó (már üresnek jelölt) területre más állományok nem íródnak.

A visszaállítás során az elsődleges probléma, hogy az adatok az adathordozón nem folytonosan helyezkednek el: a szétszórt „darabokból” kell újra összeállítani az eredeti állományt. A probléma megoldására sok módszer ismert, a teljes visszaállítás azonban nem minden esetben lehetséges.

Barta Csaba computer forensic előadásának felvétele itt érhető el.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

Stabil áramellátás a Thermaltake tápegységével

A Thermaltake, a prémium toronyházak, tápegységek, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bemutatta a Toughpower TF3 1550 W-ot, egy csúcskategóriás ATX 3.0 tápegységet, a nagy teljesítményű rendszerek teljes energiaellátására tervezve. A két fejlett, 12+4 pines kábellel kompatibilis, natív PCIe 12V-2x6 moduláris interfész az új technológiával stabilabb támogatást biztosít a következő generációs hardvereknek. A kiváló 80 PLUS Titanium hatékonyságával és az Intel szabványainál szigorúbb specifikációkkal a Toughpower TF3 1550 W kiváló minőségű és stabil áramellátást biztosít a túlhajtást kedvelők PC-ihez. 

2024. március 22. 16:11

A Note Air3 sorozat a tökéletes e-papír notebook a számodra!

Lépj be a jegyzetelés jövőjébe a Note Air3 sorozattal, ahol az innováció és az egyszerűség találkozása újradefiniálja a produktivitást! Akár a monokróm e-papír tűéles tisztaságára, akár a színek élénk sokoldalúságára vágysz, ezek a táblagépek páratlan írási élményt kínálnak, és arra tervezték őket, hogy növeljék a koncentrációt és a kreativitást. Csatlakozz a digitális jegyzetelés forradalmához és fedezz fel egy olyan világot, ahol a zökkenőmentes technológia találkozik az írás időtlen művészetével!

2024. március 21. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05