25 nanométeres Nand flash csipek az Inteltől és a Microntól

Milkovits Gábor, 2010. február 3. 07:10

Az Intel és a Micron félvezetőgyártók bejelentették, hogy idén nyáron megkezdik a 25 nanométeres technológiával készülő Nand flash modulok gyártását, amelyek jelentősen csökkentik majd az ilyen csipekre épülő termékek árát, illetve növelik hatékonyságukat.

A két cég 51 (Micron), illetve 49 (Intel) százalékos tulajdonában lévő, vegyes vállalataként 2006-ban megalakult Intel Micron Flash Technologies (IMFT) nevében Brian Shirley, a Micron memóriarészlegének alelnöke nyilatkozott a sajtónak. Shirley elmondta, hogy az új lapkákra építve a flash SSD háttértárak és más flash-alapú memóriatermékek gyártási költsége az eddiginek nagyjából a felére csökkenhet, ami nyilván a fogyasztói árban is érződik majd. Másfelől nézve, egy ilyen flash SSD ugyanakkora méretben pontosan kétszer annyi adatot tud majd tárolni, mint a 32 nm-es eljárással gyártott eszközök.

Shirley külön kihangsúlyozta, hogy az általuk a nyáron gyártásba kerülő csipek a leginkább miniatürizált memóriaeszközök lesznek a teljes piacon, amikor majd forgalomba kerülnek az év második felében. Magukról a várható konkrét termékekről egyelőre nem közöltek részleteket.
 

Kulcsszavak: Intel Micron

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09