Az adatforgalom bővülése generálja a mobilpiac növekedését

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 17. 09:06

A Deutsche Telekom várakozásai szerint továbbra is az adatforgalom dinamikus növekedése révén bővül a mobilkommunikációs piac.

Guido Kerkhoff, a Deutsche Telekom dél- és közép-kelet európai vezetője Barcelonában a GSMA Mobile World Congressen tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, a T-Mobile üzletág adatátvitelei forgalma tavaly 2,7 szeresére nőtt Európában, miközben az ebből származó bevétele 37 százalékkal bővült.

Hozzátette, a társaság tovább erősíti szolgáltatási portfoliójában a mobilkommunikáció, az internet és televíziózás közötti kapcsolatot, s nagy lehetőséget lát a gépek közötti internetes kommunikációban is.

Langsteiner Marianne, a Magyar Telekom T-Home és T-Mobile márkáinak marketing igazgatója az MTI-nek elmondta, a magyar vállalat élen jár a három képernyő - televízió, mobilkészülék és számítógép - összekapcsolásában, s további üzleti lehetőséget lát a mobiltévézésben.

A T-Mobile már most is több tízezer előfizetőnek nyújt mobiltévés szolgáltatást a magyar piacon, ám ez még HSDPA, illetve GPRS-alapú, míg az igazi digitális élményt nyújtó DVBH-t a tesztelést követően még nem vezette be.

A sajtótájékoztatón bemutatták a gépek közötti, machine-to-machine (m2m) kommunikáció lehetőségeit is: a német cég várakozásai szerint a mobil SIM-kártyákat tömegesen először a személygépkocsikba építik be, s például az autó az interneten keresztül kommunikál majd a szervizzel. Az m2m-kommunikáció ehhez hasonlóan gyorsan terjedhet majd a biztonsági piacon is, illetve a közüzemi fogyasztást mérése és jelentése területén, hiszen nem kell hozzá személyes közreműködés.

Langsteiner Marianne elmondta, a mobilinternet a magyar piacon is gyorsan terjed, amiben szerepe van az okos telefonok térnyerésének. Hozzátette, a piaci növekedést a mobilinternet generálja: példaként elmondta, hogy egy iPhone-használó többször annyi adatot tölt le, mint egy átlagos okos telefonnal rendelkező előfizető, ám még ezt a mennyiséget is egy nagyságrenddel elülmúlják azok, akik notebookkal, vagy netbookkal, interneteznek.

A tervek szerint a közeljövőben a T-Mobile is teszteli Magyarországon a negyedik generációs LTE-rendszert (Long Term Evolution), ám kereskedelmi bevezetése nemzetközi szinten csak 2012-ben várható. Részben például azért, mert licenc-szerződést kell kötni az új szolgáltatás indítására, részben pedig azért, mert a harmadik generációs drága fejlesztéseket követően a szolgáltatók jobban meggondolnak egy hasonlóan drága beruházást.

A Deutsche Telekom csoport a teszteket nemzetközi szinten végzi, s ezért olyan országban is könnyen és gyorsan bevezethet egy új szolgáltatást, ahol korábban nem kísérleteztek vele.

A kiállításon bemutattak egy új mobil operációs rendszert is: a Microsoft Windows Phone 7 segítségével sokkal könnyebben lehet megosztani más felhasználókkal tartalmakat, zenét, fotókat, videókat, amiket a szoftver révén egyszerűbben és gyorsabban lehet elérni, mint korábban. A kijelző például rögtön megmutatja a bejövő üzeneteket, a naptár felismeri a bejegyzésekben szereplő címeket, telefonszámokat, s a szoftverrel könnyű navigálni is.

Az MWC-én általános vélemény, hogy a világelső mobilkészülék-gyártó, a Nokia, ellentétben például az ázsiai és más gyártókkal, nem hozott semmilyen újdonságot Barcelonába, s ez többeknek csalódást okozott.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05