A svédországi idősek használják a legtöbb mobiltelefont

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 17. 09:33

A francia nyugdíjasok talán még nem barátkoztak meg a mobiltelefonnal, miközben Svédországban szinte minden 65 év feletti ember használja ezt a technológiát - derül ki egy friss felmérésből.

Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban négyből három nyugdíjas rendelkezik mobiltelefonnal, Franciaországban azonban csak az idősek 41 százalékának van mobilja.

A Synovate piackutató cég öt országban kétezer 65 év feletti személy megkérdezésével próbálta kideríteni az idősek mobiltelefon-használati szokásait. Erre pedig az a brit Doro mobiltelefon-gyártó vállalat adott felkérést, amely kifejezetten az idősebb felhasználók számára készít az átlagosnál nagyobb kijelzővel és egyszerűbb kezelői felülettel szerelt készülékeket.

A felmérés szerint a 65 és 74 év közötti korosztály közel 90 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, míg a 75 év felettieknél ez az arány kétharmadra csökken.

A mobillal rendelkező nyugdíjasok 56 százaléka maga választja ki telefonját, Franciaországban viszont az idősek 73 százaléka dönt egyedül arról, hogy milyen készüléket használjon. Ezek alapján pedig már nem meglepő, hogy a mobilozó idős franciák azok, akik a legtöbbet használják készülékeiket: 96 százalékuk indított vagy kapott hívást az utóbbi két hétben. Ugyanebben az időszakban az amerikai idősek 85, a svédek 81 és a németek 73 százaléka használta a mobilját.

Kulcsszavak: mobiltelefon trend

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09