Támogatott Skype az amerikai Verizon mobil-előfizetőinek

Milkovits Gábor, 2010. február 18. 19:27

A Skype internet-telefonos cég és az amerikai Verizon Wireless mobilszolgáltató a barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC) bejelentették, hogy a jövőben a mobilcég előfizetői kedvező feltételekkel használhatják a Skype szolgáltatást.

Az Egyesült Államokban piacvezető Verizon Wireless az első mobilszolgáltató, amely megtette ezt a lépést, mindeddig ugyanis a legtöbb társaság éppen, hogy ellenségnek tekintette a VoIP telefonos cégeket. A Verizon előtt eddig egyedül a brit 3 volt hajlandó valamiféle együttműködésre a Skype-al, sokan pedig elnézik, hogy a borsos adatforgalmi díjak fejében előfizetőik 3G hálózatukon használják az internetes telefonszolgáltatást. Vannak azonban olyan mobiltelefonos társaságok is, amelyeknél csak az okostelefonokba épített WiFi-n keresztül lehet Skype-olni, a mobilhálózaton nem. 

A Verizon Wireless döntésének hátterében egyértelműen az áll, hogy a mobilpiacon jelenleg dúló kiélezett versenyben minden eszközzel igyekeznek magukhoz csábítani az ügyfeleket. Így aztán a cég a korábbi adatszolgáltatási előfizetési díjak fejében kínál régi és új ügyfeleinek Skype internet-telefonos szolgáltatást, úgy, hogy nem számol fel külön tarifát azon kívül, amit egyébként is fizetni kellene egyes Skype-konstrukciókért (pl. Skype-ról vezetékes- vagy mobilhálózatba történő hívások). A megoldás a jövő hónaptól lesz igénybe vehető, a Verizon által forgalmazott 9 különböző okostelefonnal.

Kulcsszavak: Skype Verizon

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50