Feltörekvőben a vidéki IT vállalkozások?

forrás Prim Online, 2010. február 23. 16:34

Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéki, ez még mindig kevés Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára szerint. A szakember kiemelte, hogy több olyan kezdeményezésre lenne szükség, mint például a 2010. március 17-19. között megrendezendő Virtuális Szoftverbörze, ami a vidéki cégek lehetőségeit növeli.

„A jelenlegi helyzet, az erőteljes Budapest-központúság rossz az informatikai piac számára. Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéken működik, ez még mindig nagyon kevés. Számos vidéki nagy cég rákényszerül például arra, hogy Budapesten extra irodát tartson fel még akkor is, ha ez jelentős költségekkel jár számára” – magyarázta Klotz Tamás, az IVSZ főtitkára.

A szakember szerint több olyan kezdeményezésre van szükség, mely elősegíti a vidéki cégek felzárkózását, különösen, hogy a felvevőpiac nagy része is vidéken van. Az egyik megoldás a kérdésre a virtualizáció. „Folyamatban van egy olyan rendszer kialakítása, melynek segítségével a jövőben vidéki tagvállalataink virtuálisan részt tudnak venni a munkacsoportüléseinken, így a jelenlegi helyzet megreformálására vonatkozó törekvéseinkből az érintettek még jobban ki tudják venni a részüket.”

Klotz kiemelte az 1. Magyar Virtuális Szoftverbörze és Informatikai Kiállítás jelentőségét is, hiszen a jórészt Budapestre szervezett rendezvények csak erősítik a főváros dominanciáját, most azonban a vidéki cégek is lehetőséget kapnak az egész ország előtt történő bemutatkozásra.

Mindenki helyben – a vidék is felveheti a versenyt

Nagy lehetőséget lát a Virtuális Szoftverbörzében a győri székhelyű PENTATRADE Kft. is. Biczó Zoltán ügyvezető szerint – noha korábban részt vettek a budapesti kiállításokon, melyek eredményeként megkereséseik is voltak – egy virtuális rendezvény országos méretűre bővíti a potenciális partnerek körét. „A Virtuális Szoftverbörzén az internet segítségével bárki bárhonnan felkeresheti a rendezvényt, így ez egy nagy lehetőség a vidéki cégek számára” – tette hozzá Biczó.

Partnerkörének földrajzi bővülését várja a Szoftverbörzétől Dr. Mangné Györe Ibolya, a Szinva Comp Szervező és Számítástechnikai Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Észak-Magyarország legnagyobb ügyviteli szoftverekkel foglalkozó vállalakozása korábban miskolci informatikai kiállításokon vett részt, ezek azonban az évek során egyre inkább eltűntek. „Nagy várakozással tekintünk a mostani rendezvényre, és bízunk benne, hogy partnerkörünk Budapest és környékéhez tartozó cégekkel bővül majd” – mondta az ügyvezető, aki fontosnak tartja azt is, hogy míg egy vidéki cégnek egy budapesti több napos rendezvény jelentős többletköltségekkel jár (szállás, utazás díja, kollégák költségei), addig a virtuális kiállítás segítségével az irodájukban ülve toborozhatják az új ügyfeleket.

Kapcsolódó honlap:
www.szoftverborze.hu
 

Kulcsszavak: felhszoft trend konferencia

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09