A Yahoo találataiban is megjelennek a twitteres bejegyzések

MTI Sajtóadatbank, 2010. február 25. 08:36

A Yahoo keresési eredményei között is megjelennek ezentúl a twitteres bejegyzések, az év végéig pedig a mikroblog-szolgáltatásra küldött üzenetek a hírportál más szolgáltatásaiba is beépülnek.

"A Twitterre küldött üzenetek nagyságrendekkel nagyobb felhasználói réteghez juthatnak el a Yahoo-val való együttműködéssel" - mondta Biz Stone, a Twitter társalapítója. A 600 millió felhasználóval rendelkező Yahoo és a napi 50 millió üzenetet továbbító Twitter az együttműködéstől szolgáltatásainak népszerűbbé válását és piaci szerepének megerősítését várja.
 A megállapodás üzleti háttereit a Yahoo nem hozta nyilvánosságra. Sajtóértesülések szerint azonban a Microsoft és a Google januárban összesen 25 millió dollárt fizetett azért, hogy a twitteres bejegyzések a keresési eredmények között is megjelenhessenek.

 A Facebook közösségi portál sikeréből kiindulva szinte minden nagyobb hírportál és netes levelező rendszert üzemeltető vállalkozás a közösségi funkciók felé kíván bővíteni. A felhasználók számának növeléséért folytatott elszánt küzdelemben viszont előfordul, hogy pont a felhasználók érdekei kerülnek háttérbe. A Google Buzz névre keresztelt új szolgáltatását - amely a tartalommegosztást próbálja egyszerűbbé tenni - személyiségi jogi aggodalmak miatt már a jogvédő szervezetek is vizsgálják.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50