Márciustól határt lehet szabni a mobilinternet-roaming költségeknek

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 1. 09:47

Március elsejétől a mobilszolgáltatóknak valamennyi, az Európai Unió területén mobilinternet-roamingot használó ügyfelük számára lehetővé kell tenniük, hogy a szolgáltatás igénybe vételekor választhassanak egy olyan felső határt, amelynél az adott időszakban csak a fogyasztó külön kérésére lehet magasabb az adatforgalomért fizetendő számla - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közleményéből.

Az Európai Parlament és a Tanács 2009. júniusi rendelete szerint a szolgáltatók több korlátot is megállapíthatnak, akár összegben, akár adatforgalomban meghatározva a limitet - hívja fel a figyelmet az NHH.

A megállapított limitek közül az úgynevezett alapértelmezett összeghatár a számlázási időszakban nem haladhatja meg a nettó 50 eurót, azaz a rendelet hatálybalépésekor megállapított árfolyamon számítva a mintegy bruttó 17 710 forintot. (A roaming rendelet
hatályba lépésekor megállapított referencia árfolyam 283,26 forint/euró.)

A közlemény idézi Takács Pétert, a hírközlési fogyasztói jogok képviselőjét, aki szerint ez a megoldás nagyban javítja a fogyasztók helyzetét és hozzájárul ahhoz, hogy ne legyenek sokkoló számlák, azaz a jövőben ne fordulhasson elő, hogy valaki egy néhány napos külföldi tartózkodás és átlagos internetezés után több 10, vagy esetleg 100 ezer forintos mobilinternet-roaming számlával szembesüljön. Takács Péter ezért felhívja az Európai Unió tagállamaiba utazók figyelmét arra, hogy éljenek a lehetőséggel, kérjék szolgáltatójuktól a megfelelő határérték beállítását, egyben elvárja a szolgáltatóktól, hogy mielőbb, minél szélesebb körben tájékoztassák ügyfeleiket a lehetőségről, illetve annak igénybe vételi módjáról.

A rendelet szerint a szolgáltatók a mobilinternet-roaming költségek felső határát nem csak összegben, hanem adatmennyiségben is kifejezhetik, feltéve, hogy az ügyfeleket előre tájékoztatják a megfelelő pénzügyi vonzatokról. Amennyiben a szolgáltató a határt
adatmennyiségben szabja meg, akkor sem lehet az egyik felkínált határ a nettó 50 eurós alapértelmezett értéknél magasabb. A rendelet alapján ugyanis július 1-jétől az 50 eurós határ beállítását minden olyan ügyfélnél alkalmazni kell, aki nem választott más értéket. A
szolgáltatóknak a barangoló ügyfeleiket SMS-sel, e-mail üzenettel, vagy a számítógépen felugró ablakkal tájékoztatniuk kell arról, hogy elérték a pénzügyi vagy adatforgalmi korlát 80 százalékát. Biztosítani kell az ügyfelek számára a jogot, hogy kérjék szolgáltatójuktól az ilyen értesítések küldésének megszüntetését, illetve hogy bármikor díjmentesen kérjék a szolgáltatás visszaállítását.

Amennyiben az ügyfél forgalma túllépi a pénzben, vagy adatban megállapított korlátot, akkor a szolgáltatónak szintén üzenetet kell küldenie, és jeleznie kell, hogy a felhasználó hogyan kérheti a szolgáltatás folytatását, illetve fel kell tüntetni a határértéken felüli egységekhez kapcsolódó költségeket - hangsúlyozza az NHH közleményében.

Abban az esetben, ha a barangolást végző ügyfél nem válaszol a kézbesített értesítésnek megfelelően, a szolgáltatónak haladéktalanul meg kell szüntetnie a barangolásos adatátviteli szolgáltatás nyújtását, nem számolhat fel további díjat, kivéve, ha és ameddig az ügyfél kéri a szolgáltatások további vagy újbóli nyújtását.

Az NHH közleménye szerint 2010. november 1-jétől, amennyiben a barangolást végző ügyfél pénzügyi vagy adatforgalomra vonatkozó limit-funkciót igényel, vagy annak megszüntetését kéri, a váltásnak a kérelem kézhezvételét követő egy munkanapon belül, ingyenesen kell megtörténnie, és nem köthető az előfizetés más részeire vonatkozó feltételekhez és korlátozásokhoz.

Az uniós barangolásról szóló rendelet hatálya csak az EU tagállamokra, valamint Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre terjed ki, ezért a hírközlési fogyasztói jogok képviselője a más országokba utazóknak azt javasolja, hogy indulás előtt minden esetben érdeklődjenek a roaming, ezen belül a mobilinternet (adatroaming) tarifákról.

Kulcsszavak: roaming

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05